
Három budapesti rádiós frekvenciapályázatot is meghirdetett a Médiatanács
A pályázatokat júniusban várják a frekvenciára vágyóktól.

A pályázatokat júniusban várják a frekvenciára vágyóktól.

Megkérdeztük az NMHH-t, miért csak rockzenével pályázó médiaszolgáltatók indulhatnak el az értékes Budapest FM 103,9 MHz rádiós frekvenciáért, és nem találják-e különösnek, hogy mindez akkor történik, amikor a miniszterelnök barátjának bizalmi embere épp rockrádióvá kezdte el átalakíttatni a Best FM-et.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a Media1-hez eljuttatott csütörtök délutáni közleménye szerint a Médiatanács elfogadta két vidéki frekvenciapályázat tervezetét és elvégezte a szolnoki és a veszprémi felhívásra érkezett ajánlatok alaki vizsgálatát. A grémium filmajánlók helytelen tévés korhatár-besorolása miatt rótt ki bírságot.

A bírósági ítélet szerint súlyos önellentmondásokat tartalmazott a Klubrádió Zrt. által benyújtott rádiós pályázati ajánlat, ráadásul a cég pénzügyi helyzetével kapcsolatos jogsértő állapotra a médiavállalat könyvvizsgálója is figyelmeztette előzőleg a rádió vezetését, mégsem gondoskodott a törvényes állapot helyreállításáról, ezért a médiahatóság teljesen jogszerűen zárta ki a rádiót a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatból.

A per során a Klubrádiónak azt kell bizonyítania: az, hogy a frekvenciapályázatába egymásnak ellentmondó információk kerültek az egyik műsorának időtartamával kapcsolatban, valamint a rádió saját tőkéje évek óta a törvényi előírás alatti, nem szolgálhatna alapként ahhoz, hogy kizárják a február közepéig általa használt Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatból.

A Médiatanács eredményt hirdetett a Budapest 95,3 MHz-re kiírt rádiós pályázaton, valamint engedélyezte, hogy Best FM szóljon a Rádió 1 megüresedő Budapest-környéki frekvenciáin.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azt állítja lapunknak, hogy munkatársai határidőben továbbították a rádió hozzá benyújtott jogorvoslatát a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázat ügyében a bíróságnak. A Fővárosi Törvényszék mégsem találja azt.

A Médiatanács e heti ülésén két budapesti, egy veszprémi és egy szolnoki frekvencia pályáztatása mellett egy dunaújvárosi rádió médiaszolgáltatási jogosultságának meghosszabbításáról, valamint néhány más ügyről is döntött.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa közbenjárására mintegy 7 millió forint bírságot szabott ki a cseh társhatóság a Film Mánia szolgáltatójára A Préda című film kapcsán. Ez is téma volt a Médiatanács e heti ülésén, ahol a Klubrádió ügye mellett néhány más aktuális kérdéssel, köztük induló rádiós frekvenciapályázatokkal és műsortámogatási ügyekkel is foglalkoztak.

Arató András a Media1-nek nyilatkozva élesen bírálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsát, amely a minap eredménytelennek nyilvánította a Budapest FM 92,9 MHz rádiós pályázatot, ami miatt előreláthatólag újabb hónapokig néma marad a korábban a Klubrádió által használt frekvencia. Arató András máris közölte: beperlik a Médiatanácsot, mert az jogsértően járt el.