
Távozik a Mérce főszerkesztő-helyettese
Más változások is lesznek a lapnál.

Más változások is lesznek a lapnál.

A Media1 megtudta, hogy Gedei Norbert távozik a Blikktől, és az Index.hu-nál lesz a szórakoztató, magazinos tartalmakért felelős főszerkesztő-helyettes.

Az új megbízott vezetőt házon belülről találta meg az Index.

Íme a válasz, amit Szombathy Pál, a Media1 kérdésére adott arra, miért bocsátották el a próbaidő lejárata előtt Balogh Ákos Gergely főszerkesztő-helyettest.

A neve már el is tűnt a lap impresszumából.

Szombathy Pál, az Index leendő főszerkesztője felkérte egyik helyettesének az annak idején még nem kormánypárti befolyásolás alatt lévő HírTV volt belpolitikai főszerkesztőjét, akit 2018-ban, a választások utáni első leépítési hullámban bocsátottak el a tévétől, majd egy ideig a hvg.hu belpolitikai rovatának vezetője volt, tavaly október óta pedig az InfoRádiónál felelős szerkesztő. A Media1 utolérte D. Bányász Gergőt, aki végül nemet mondott.

A Mandiner egykori főszerkesztőjéről, a Corvinus volt kommunikációs igazgatójáról napok óta pletykálták forrásaink, hogy a Corvinuson toborzott a laphoz munkatársakat az Indexhez, és főszerkesztő-helyettesként merült fel a neve. A Media1-nek szombat reggel elismerte, hogy a laphoz igazol, de a toborzásról nem tud.

Szombathy Pál főszerkesztő mellett négy főszerkesztő-helyettes is lesz, egyikük kilétéről szerzett információkat a Media1.

Az Index tegnap bejelentett új főszerkesztő-helyettese azt mondja, mostanra megértette, mi folyik a lapnál, amit szerinte eddig rosszul mért fel.

Árulózva, az 1957. május elsejei felvonulásról szóló régi cikkel, Schmidt Mária kormánybiztos, a Terror Háza főigazgatójának fotójával reagált a Facebook népének egy része arra, hogy Tevan Imrét, az Index és az Origo egykori munkatársát nevezték ki az Index.hu egyik főszerkesztő-helyettesévé. Mások gratulálnak, sok sikert kívánnak neki. (Update: Tevan Imre kevesebb mint 24 órával később meggondolta magát és úgy döntött, máris felmond.)