
Meghalt egy operatőr, aki tudósított egy homofób tüntetésről Grúziában
A melegellenes tüntetés résztvevői nem kímélték a média munkatársait.

A melegellenes tüntetés résztvevői nem kímélték a média munkatársait.

Szabó Lászlónak, a Fidesz–KDNP újbudai önkormányzati képviselőjének a javára döntött a bíróság, amikor másodfokú ítéletében is azt állapította meg, hogy Halász Júlia a 444 újságírója rágalmazást követett el, amikor azt állította, hogy 2017 tavaszán megrángatta őt a Fidesz politikusa egy iskolában tartott kampányeseményen. Uj Péter, a lap főszerkesztője a Media1-nek azt mondta, teljesen abszurd, hogy az újságírót marasztalták el, és még Szabó László jön ki jól az ügyből. Szabó László viszont az egyik kormánypárti újságnak nyilatkozva Halász Júliát bírálta.

Parászka Boróka megérdemelné, hogy agyonverjék – írta a Facebookra Szőke László azért, mert az újságírónő bírálta a kormány hozzáállását a vakcinákhoz.

A leköszönő elnök minimum egy héten át nem tud feltölteni videókat, és az amúgy most is működő csatornáján felfüggesztették a kommentelés lehetőségét.

A leköszönő amerikai elnök letiltásának oka, hogy a közösségi médiás szolgáltatás tulajdonosa szerint Trump több bejegyzésével is hozzájárulhatott a követői által elkövetett erőszak, a bűncselekmény megvalósulásához.

Az incidenst lehetséges terrorista cselekménynek minősítette az ügyészség.

Az MTI nem volt hajlandó közölni egy közleményt, amelyből kiderül, hogy Varju László, Szél Bernadett és Hadházy Ákos ellenzéki országgyűlési képviselők az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulnak a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap épületében történtek kapcsán.

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa elítélte szerdán az afroamerikai George Floyd halála nyomán kirobbant, egy hete tartó amerikai tüntetéseken újságírók ellen elkövetett támadásokat, valamint az Egyesült Államokban tapasztalható „strukturális fajgyűlöletet”. A Press Freedom Tracker szerint egy hét alatt már több mint 140 újságírót ért támadás az USA-ban, és ezek többségét rendőrök követték el. Bírósági perek indulnak.

A párizsi székhelyű RSF konkrét sokkoló példákat is összegyűjtött azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államokban milyen támadások érték a tudósítókat az elmúlt napokban. Több példa is akadt rendőri erőszakos fellépésre, de a tüntetők sem kímélik a média munkásait. Van, aki emiatt a fél szemére meg is vakult.

A nyilvános bocsánatkérés azután jelent meg a Nők Lapja honlapján, hogy az újságban az egyik tanácsadó nem szakszerű segítséget nyújtott egy bántalmazott nőnek. Az érintett tanácsódótól nem rendelnek több írást a jövőben.