Donald Trump amerikai elnök

Tartósan is tiltva marad Donald Trump Twitter-fiókja

A leköszönő amerikai elnök letiltásának oka, hogy a közösségi médiás szolgáltatás tulajdonosa szerint Trump több bejegyzésével is hozzájárulhatott a követői által elkövetett erőszak, a bűncselekmény megvalósulásához.
Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: tumblr
Megosztás itt: linkedin
Megosztás itt: whatsapp
Megosztás itt: skype
Megosztás itt: email

A Twitter péntek éjjel közölte, hogy immár tartósan is felfüggesztette Donald Trump korábbi letiltását, amire azután került sor, hogy az elnök hívei megostromolták a Capitolium épületét az elnök kijelentését követően.

Az erőszak következtében öten is meghaltak. Trump hívei egyébként a média ellen is erőszakot alkalmaztak.

A Twitter közleményében azt írja, az elnök bejegyzéseinek alapos vizsgálatakor úgy találta, hogy Trump Twitter-bejegyzései közül kettő is törvénytelenség elkövetésére ösztönözhette követőit. Trump megalapozatlanul elcsalt elnökválasztásról beszélve felheccelte támogatóit, és arra biztatta őket, menjenek a Capitoliumhoz.

A Facebook és az Instagram már korábban bejelentette, hogy határozatlan ideig tiltásban hagyja a leköszönő elnök fiókját. Mark Zuckerberg ezt azzal indokolta, fennáll a veszélye, hogy Trump még nagyobb káoszt idéz elő az Egyesült Államokban.

További hírek találhatók a Media1.hu-n!

Borító: Donald Trump. Fotó: History in HD, Unsplash
Szóljon hozzá!