
Videón, hogyan változott a hazai weboldalak látogatottsága az elmúlt időszakban
A top10-ben van új szereplő, de kieső is.
A top10-ben van új szereplő, de kieső is.
Egy hónappal a Telex indulása után a hazai weboldalak versenyében látogatók tekintetében a 16., majd másnap a 13., azután pedig a 11. helyen szerepelt a távozó indexesek által létrehozott új híroldal, míg megtekintésszám alapján egy 10., egy 8. és egy 7. helyezés jött össze, ami meglehetősen szép teljesítmény egy egyhónapos oldaltól, pláne úgy, hogy a munkatársak előző munkahelye, az Index látványos összeomlása egyáltalán nem következett be. Megnéztük részletesebben az adatokat.
Számos újdonságot, kényelmi funkciót hozott a digitális médiapiac szereplői számára, hogy a Digitális Közönségmérési Tanács október elejétől bevezette Magyarországon az e.gemius nevű felhő alapú szoftvert. A médiaszakma képviselőit, ügynökségi szakembereket kérdeztünk az első tapasztalatokról.
Megújul a Digitális Közönségmérési Tanács (DKT) mérése, ami számos újdonságot hoz a digitális médiapiac szereplői számára.
Mindössze öt hónappal az idén januári, egyéves születésnapi évfordulóig elért 5 millió után a napokban meghaladta a 10 milliomodik megtekintést a Media1.hu hírportál, köszönhetően látogatottsága dinamikus emelkedésének. Az elmúlt hetekben volt olyan nap, amikor a Media1 a 30. leglátogatottabb hazai weboldal volt a Digitális Közönségmérési Tanács (DKT) / Gemius adatai alapján, ezzel maga mögé utasítva jól ismert hazai márkákat is.
A Ringier Axel Springer Magyarország Kft. digitális üzletágának igazgatói posztjáról napok múlva leköszönő Gerentsér Imre annak a Papliczky Pálnak a helyére kerül, aki a Mediaworkshöz igazol.
A koronavírus hazai megjelenése és az ennek kapcsán bevezetett, az élet egyre több területét érintő kormányzati korlátozások látványos hatása a hírek iránti lázas érdeklődés, ami a hírsite-ok oldalletöltéseinek közel 90 százalékos növekedéséhez vezetett – derül ki a Digitális Közönségmérési Tanács (DKT) és a Gemius közös, a Media1-hez eljuttatott kutatásából.
Egyes információk szerint a Digitális Közönségmérési Tanácsból való kilépését fontolgatja a KESMA, ami ha megvalósul, nem szerepelnek majd a kormányközeli médiaholdinghoz tartozó digitális felületek, például az Origo látogatottsági adatai a hirdetők által figyelt rendszerben. Érkezett olyan információ is, ami alapján viszont inkább növekedhet a KESMA beleszólása a DKT működésébe.
A Digitális Közönségmérési Tanács új ügyvezetőjének Papliczky Pált nevezték ki.