
Név szerint hiteltelenítette a Fehér Ház a magyar kormánymédia egyik kedvenc tévését
A Fehér Ház szerint Tucker Carlson felvételeket manipulált, hogy azokkal békés tüntetőknek állítsa be a Capitolium ostromában résztvevőket.
A Fehér Ház szerint Tucker Carlson felvételeket manipulált, hogy azokkal békés tüntetőknek állítsa be a Capitolium ostromában résztvevőket.
Elon Musk, a Twittert nemrég felvásárló milliárdos a hétvégén bejelentette, hogy visszaállították a volt amerikai elnök huzamosabb ideje tiltásban lévő Twitter-fiókját. Ez azért volt letiltva, mivel Trump posztjai hozzájárulhattak a Capitolium 2021 elején történt ostromához. Trump azonban azon közölte, nem tervezi visszatérését a felületre.
Előfordult, hogy a volt elnök kabinetfőnökének is tanácsokat adtak, például a capitoliumi események kapcsán is. A hivatalos tanácsadóknak mindez nem tetszett.
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója olyan változásokat jelentett be, ami alapján a mostaninál kevesebb közéleti tartalomra számíthatnak a jövőben az oldal felhasználói.
A felülvizsgálat után a cég ismét úgy döntött, hogy nem engedi a volt amerikai elnököt újabb videót feltölteni, és kommentelni sem lehetséges így a videói alatt.
A leköszönő elnök minimum egy héten át nem tud feltölteni videókat, és az amúgy most is működő csatornáján felfüggesztették a kommentelés lehetőségét.
A leköszönő amerikai elnök letiltásának oka, hogy a közösségi médiás szolgáltatás tulajdonosa szerint Trump több bejegyzésével is hozzájárulhatott a követői által elkövetett erőszak, a bűncselekmény megvalósulásához.
Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója úgy véli, a leköszönő elnök arra használhatná az internetes oldalát, hogy még nagyobb káoszt teremtsen az Amerikai Egyesült Államokban, ahol szerdán támadás érte a Capitolium épületét Trump szavainak hatására.
A zavargás résztvevői stábtagokat is megtámadtak és eszközöket is megrongáltak, valamint a Capitolium bejáratára kiírták, hogy „Gyilkolják meg a médiát.”
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.