
MTVA: nem érte befolyás a bordélyokat működtető közmédiás riporter munkáját
Mivel a köztévé riportere büntetett előéletű, elítélése esetén akár 5 év börtönbüntetést is kaphat.

Mivel a köztévé riportere büntetett előéletű, elítélése esetén akár 5 év börtönbüntetést is kaphat.

Korábban a Media1 is megírta, hogy a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) bruttó 190,5 millió forint értékben rendelt egy megfigyelőprogramot, amivel „objektíven” szeretné mérni és növelné a dolgozói produktivitását. E program beszállítójával kapcsolatban most érdekes dolgok derültek ki.

„Nem tehetem meg, hogy pont most elgyengüljek” – mondta a Forbesnak adott interjújában Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa, amikor szóba került, hogy egy NER-es ismerőse azt mondta neki, el kellene adnia a 24.hu-t és a Nők Lapját is portfóliójában tudó médiavállalatát. Varga az újabb lapinterjúban beszélt a papírárak várható alakulásáról, gazdasági kilátásokról, az ország állapotáról és a noklapja.hu fizetőkapujával kapcsolatos kudarcról is.

Korábban egy ismert büntetőjogász és egy civil jogvédő is bűncselekménynek nevezte a Való Világ 11. évadában történteket, Osváth Zsolt youtuber pedig a látottak miatt bejelentette, hogy mégsem hajlandó népszerűsíteni az RTL+ szolgáltatást, melyen keresztül a reality 24 órában látható. Az RTL most reagált a történtekre elítélve az erőszakot és a Media1-nek küldött válaszában különböző vállalásokat tett az üggyel kapcsolatban.

Az RTL több műsorában is szereplő Osváth Zsolt youtuber Zshowtime nevű csatornájának nyilatkozva egy ismert büntetőjogász és egy ismert jogvédő is azt állította, hogy 1 év szabadságvesztéssel sújtható bűncselekmény valósult meg a Való Világ 11-ben, majd részletesen is kifejtették, miért gondolják így. Osváth azt mondta, annyira traumatizálták a műsorban látottak, hogy visszalép egy vele kötött szerződéstől, amellyel az új RTL+ szolgáltatást népszerűsítette volna.

A 24.hu portált is működtető Central Médiacsoport elnökét és egyben többségi tulajdonosát ma, hétfőn 500 milliós költségvetési csalással gyanúsította meg a NAV annak a vegyipari cégnek a 2020-ban történt eladása miatt, amely egyébként egy ismert Fidesz-közeli vállalkozó köreihez került. A gyanúsítást Varga védőügyvédje is megerősítette, és hangsúlyozta, hogy Varga megalapozatlannak tartja a vádakat, ezért ellene panasszal élt.

Bár a rendőrség a Facebook és az internetszolgáltató közreműködésével kinyomozta, ki az illető, aki a halálos fenyegetést küldte tavaly a szerkesztőség munkatársainak és a Szombathelyi Ügyészség megállapította, hogy a gyanúsított az üzenetével azt a látszatot keltette, hogy az újságírók életét, testi épségét, egészségét sértő esemény következik be, így cselekménye a büntető törvénykönyvbe ütközik, az ügyészség azt már nem különösebben érezte fontosnak, hogy a történteknek igazán súlyos következménye is legyen.

A radikális Mi Hazánk Mozgalom nevű magyar parlamenti párt kommunikációs igazgatója szerint nem esik büntetőjogi kategóriába az, ami egy hangfelvétel szerint a párt egyik politikusától, Bartha Barnától hangzott el a Mi Hazánk rendezvényén. A párt semmilyen felelősséget nem vállal azért, ha Parászka Borókát vagy más újságírót bántalmaznak, de kivizsgálják az esetet. A hangfelvételen Bartha felrótta a magyaroknak, hogy nem akasztják fel, nem iktatják ki Parászka Borókát.

Súlyos, szélsőséges gondolatokat fogalmazott meg Bartha Barna a párt egyik rendezvényén Székelyföldön.

Idén már legalább 66 újságírót öltek meg a munkájával összefüggésben egy UNESCO-jelentés szerint.