bírság

A TV2 Média Csoport Róna utcai székháza Budapesten

Megbírságolta a TV2-t a Médiatanács

1,2 milliós bírságot szabott ki a szolgáltatóra a grémium, mely ezenkívül különféle rádiós pályázatokkal is foglalkozott e heti ülésén.

Google és Amazon

A Google és az Amazon 48 milliárd forintos bírsága a magyar honlaptulajdonosokat is cselekvésre késztetheti

A Francia Adatvédelmi Hatóság, a CNIL még decemberben rekordösszegű, összesen 135 millió euró, vagyis mintegy 48 milliárd forint értékű bírsággal sújtotta a Google-t és az Amazont, amiért megfelelő tájékoztatás és a felhasználók hozzájárulása nélkül helyeztek el sütiket a látogatók eszközein. Mi az ügy tanulsága hazai szempontból?

Az RTL Klub, Reggeli című műsorának díszlete

Megbírságolta a Médiatanács az RTL Klubot és újabb rádiós pályázatot indított

Az RTL-t azért bírságolják, mert a Reggeli című műsorában egy magánklinikát úgy mutatott be, hogy az az egészségügyi intézmény szolgáltatásainak igénybevételére ösztönözhette a tévénézőket. A Médiatanács a Csaba TV-t csak figyelmeztette, amiért öt alkalommal nem választották szét a reklámokat a tartalomtól. A testület e heti ülésén elindították egy budapesti belvárosi frekvencia pályáztatását.

airbnb

40 milliós büntetést kapott az Airbnb

A Gazdasági Versenyhivatal azért szabott bírságot az Airbnb-re, mert az nem tartotta be maradéktalanul a hatóság felé vállalt korábbi kötelezettségeit a fogyasztóknak nyújtott tájékoztatásaival kapcsolatban.

Rákóczi Feri, Sebestyén Balázs, és Vadon Jani, a Rádió 1 műsorvezetői

Megbírságolta Sebestyén Balázsék rádióműsorát a Médiatanács és kizárt a testület egy pályázót az egyik budapesti rádiós pályázatból

Balázsék miatt közel másfél milliós bírságot kapott a Rádió 1-et üzemeltető, Mészáros Lőrinc közeli Radio Plus Kft., mely ugyanakkor jó hírt is kapott a Médiatanács által korábban elnémított Music FM egykori frekvenciájára, a Budapest 89,5 MHz-re vonatkozó pályázat kapcsán. A Médiatanács e heti ülésén ezenkívül kizárta a Vibe FM-et a Civil Rádió egykori frekvenciájára, az FM 98-ra vonatkozó pályázatból és elfogadott egy tanulmányt a pécsi és a kecskeméti helyi tévék nézettségével kapcsolatban.

Az RTL Magyarország székházának egyik felirata

Megbírságolta az RTL Klubot a Médiatanács

Az NMHH Médiatanács ülésén eldőlt az is, kiknek ad pénzügyi támogatást a testület műsorgyártásra és folytatódott néhány vidéki rádiós frekvencia pályáztatása.

NMHH Médiatanács

Megbírságolta a Mária Rádiót és a Film4-et a Médiatanács, haladékot adott a Karc FM-nek a későbbi kezdéshez

A Médiatanács e heti ülésén megbírságolta Mária Rádiót és a Film4-et, valamint haladékot adott a Karc FM-nek, hogy eredeti vállalásával szemben csak később kezdje meg működését a Gyöngyösön elnyert frekvencián, elfogadta továbbá egy berettyóújfalui és egy székesfehérvári kisközösségi rádió pályázati tervezetét, valamint illetékesség hiányában a fővárosi ingyenes lapok szabályozásával kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatalhoz továbbított egy beadványt. Indul a médiaszolgáltatók működési és üzemeltetési költségeit támogató következő pályázat, és elfogadott a testület egy tanulmányt a rádióhallgatási szokások megváltozásával kapcsolatban, amelyből kiderül, hogy a fiatalok ma már nagyon jelentős részben az interneten rádióznak.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások