
Jakab Péter ismét pert nyert a TV2 ellen
Azt állították a Jobbik elnökéről valótlanul, ő is haszonélvezője a kormány egyik intézkedésének.
Azt állították a Jobbik elnökéről valótlanul, ő is haszonélvezője a kormány egyik intézkedésének.
Két becsületsértési és rágalmazási ügy végződött nagyon különböző módon az elmúlt napokban. Míg egy szegedi bloggernek rágalmazási ügyekben példátlan módon 10 hónap letöltendő szabadságvesztésre kellett bevonulnia Kiskunhalasra, mert a bíróság szerint belegázolt egy megyei rendőrkapitány és két másik rendőr becsületébe, a kormánypárti sajtó névtelen cikkeinek szerzői simán megúsztak egy büntetőügyet.
A bíróság jogerős ítélete kimondta: Hadházy Ákos néhai szomszédjának lánya, akinek szavai alapján közölt valótlanságokat az Origo és a Ripost, bűnös rágalmazás vétségében.
A Jobbik közleményében a kormányzó párt legszánalmasabb propagandafirkászának nevezi az álhírt író, karrierjét egykoron a Fidelitasban kezdő origós munkatársat.
Másodjára is pert nyert Czeglédy Csaba DK-s politikus az állami médiavállalat ellen, de a számára korábban megítélt sérelemdíjat valamelyest mérsékelte a másodfokú bíróság.
A háromfős bírói grémium néhány perccel ezelőtt kihirdetett, a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletét helybenhagyó határozata szerint a Klubrádió hibás pályázatot adott be, és a vállalat saját tőkéjének negatív mivolta miatt nem is vehetett volna részt a pályázaton. Az ítélet jogerőssé válása után megnyílik a lehetőség, hogy a Médiatanács új pályázatot hirdessen a per tárgyát képező Budapest FM 92,9 MHz használatára.
A bíróság szerint a szerző az újságírói és a köznapi etikának megfelelően járt el munkájának végzése során.
A médiahatóság jogi képviselője szerint a Klubrádió mindenkit, még a bíróságot is igyekszik megtéveszteni, a zebrás rádió szerint ez nincs így, ellenben szerinte a Médiatanács rosszhiszeműen járt el, amikor kizárta egykori frekvenciája pályázatából.
A DK politikusának a NER-lapok kiadója elleni perben hét számjegyű sérelemdíjat ítélt meg a bíróság, de Gréczy szerint az összeg még így sincs arányban a hazugságok miatt elszenvedett sérelemmel.
100 ezer forint összegű büntetést szabott ki a bíróság a Fejér Megyei Hírlap kiadójára, a kesmás Mediaworks Hungary-re, mivel a bíróság szerint a kormánypárti médiagólem regionális napilapja nem tett eleget egy kirendelt bírósági végrehajtó utasításának, és még a végrehajtói felszólítás ellenére sem közölt helyreigazítást Jakab Péterről, a Jobbik elnökéről.