
Magdi anyus újra visszatért a Barátok Közt című sorozatba, de ezúttal egészen másként, mint máskor
A karaktert alakító Fodor Zsóka szerepe ott folytatódik, ahol a papírgalacsin miatt Magdi anyus meghalt sok évvel ezelőtt.
A karaktert alakító Fodor Zsóka szerepe ott folytatódik, ahol a papírgalacsin miatt Magdi anyus meghalt sok évvel ezelőtt.
A közel 23 éves sorozat ugyan nyár közepéig még látható lesz az RTL Klub képernyőjén, de a stáb végleg befejezte a munkát. Az utolsó forgatási nap pillanatai.
A sorozat egyik szereplője osztotta meg az információt.
A sorozat producere szerint vélhetően így akar a stáb valamelyik tagja bosszút állni.
Napi műsorként elkezdik sugározni A mi kis falunk című sorozat ismétléseit, későbbre kerül a New Amsterdam és éjfél utánra a Barátok közt.
Szinte minden esti műsor, így a Keresztanyu, a Barátok közt és a New Amsterdam is új időpontba került át.
A Media1 értesülése szerint rekordkései időpontban indul majd a sorozat esti adása december 21-től kezdve.
Az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese egy rövid interjúban azt is elmondta, mikor indult el a lejtőn a sorozat nézettsége, ami végül elvezetett oda, hogy a széria jövő nyártól véget ér.
A Barátok közt rajongóit máris felkavaró hír, a Barátok közt jövő nyári megszűnése kapcsán a Media1 összegyűjtötte a tíz legszórakoztatóbb vagy épp legemlékezetesebb jelenetét a fénykorában akár 2 millió néző elérésére is képes sorozat 22 évéből.
A sorozat, mely Magyarország legrégebb óta képernyőn lévő szériája, nyárig lesz még képernyőn.