Baja

A fideszes városházát okolja a kampányban hamis fotót leközlő Bácskai Napló főszerkesztője

A választási kampányban az ellenzéki jelölteket manipulált fotókkal lejáratni próbáló lap vezetője egy tévériportban arról beszélt, hogy az akkor még fideszes városházától kapta a képeket. De kiderült más érdekesség is a Bácskai Napló és ezen keresztül a fideszes médiarendszer működése, illetve a lapnál azóta bekövetkezett nagy fordulat kapcsán.

A Bácskai Napló manipulált oldala

A képhamisító bajai Bácskai Napló hirtelen a sajtószabadság nagy barátja lett

Elbukta Baját a Fidesz, erre a Bácskai Napló című, korábban médiamanipuláció miatt kétes hírű országos ismertséget szerzett önkormányzati lap a sajtószabadság nagy barátja lett, és egy bocsánatkéréssel letudná, hogy pár hete hamis fotókkal igyekezett ellenszenvessé tenni a nem fideszes jelölteket. Elmagyarázták azt is, ők hogyan emlékeznek a történtekre.

A Rádió 1 honlapja

Visszatért a Rádió 1 több fontos városba

Arról a négy városól van szó, ahol korábban megszűnt a Rádió 1 médiaszolgáltatási jogosultsága, és mivel még folyamatban volt a Médiatanács amúgy nem túlságosan nagy versennyel párosuló pályázata, egy ideig illegálisan, kalózadásként szólt az adás a nyáron.

Viszkis

A Viszkis miatt eljárást indít a TV2 ellen a Médiatanács

A Médiatanács e heti ülésén ezenkívül hiánypótlásra szólított két Rádió 1-es partnercéget két rádiós pályázaton, továbbá megvizsgálta a Balázsékat, valamint megbírságolt egy kis helyi tévét, és rendben találta a márciusban több tévén is leadott Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel című közleményt.

Sugóparti Hjrek

Tulajdonost váltott a Sugóparti Hírek, Baja egyik legismertebb hírportálja, a főszerkesztő távozott majd visszatért

A régebben Fidesz-kritikát sem mellőző ismert bajai hírportál nemrég a trafikkoncessziós pályázatok nagy győztesének számító házaspár tagjánál, Rácz Péternél, illetve jelentősen veszteséges cégénél landolt, majd eltűntek a kényes politikai témák és az impresszum legfontosabb része, továbbá felmondott a főszerkesztő. Ő nem sokkal később azonban mégis visszatért. A Media1 utolérte.