A Bácskai Napló manipulált oldala

A képhamisító bajai Bácskai Napló hirtelen a sajtószabadság nagy barátja lett

Elbukta Baját a Fidesz, erre a Bácskai Napló című, korábban médiamanipuláció miatt kétes hírű országos ismertséget szerzett önkormányzati lap a sajtószabadság nagy barátja lett, és egy bocsánatkéréssel letudná, hogy pár hete hamis fotókkal igyekezett ellenszenvessé tenni a nem fideszes jelölteket. Elmagyarázták azt is, ők hogyan emlékeznek a történtekre.
Share on facebook
Share on twitter
Share on tumblr
Share on linkedin

A Media1 is beszámolt arról az október 13-i önkormányzati választások előtt, hogyan manipulálta a nem fideszes jelöltek portréit a Bácskai Napló című lap, azaz Baja város kéthetente megjelenő önkormányzati lapja.

Bár az ellenzékiek arcát minél inkább ellenszenvessé tevő fotómanipulációt próbálták letagadni a lapnál, ez nem ment olyan könnyen, ugyanis az eltorzított fotójú ellenzéki jelöltek közül az egyik, Dani Gitta videófelvétellel is dokumentálta a történteket, majd ezt közzétette.

Az ellenzéki győzelem után hirtelen a Bácskai Napló is átpozícionálja magát

Azonban mint a 444 felhívta rá a figyelmet, az azóta bekövetkezett politikai fordulat, az ellenzéki polgármester-jelölt múlt vasárnapi győzelme után a Bácskai Naplónál is hirtelen nagy fordulat következett be. A bajai városi újság ugyanis ráérzett az új idők hangulatára, és most ugyanaz a szerkesztőség, amely korábban még médiamanipulációval igyekezett a Fidesz hatalmát örökkévalósággá formálni, most a legújabb számában bocsánatkérő írást tett közzé, majd Géczy Zsolt, a lap főszerkesztője sajtószabadságot ünneplő véleménycikket publikált a kiadványban.

A 444 által megtalált írásban a Bácskai Napló főszerkesztője ezt írta:

„A kezdet biztató! A Bácskai Naplót az elmúlt években, pláne választások idején rengeteg támadás érte, számon kérve a kiegyensúlyozott, objektív támogatást”, de most Baja új polgármestere békejobbot kínált, és a sajtószabadság híve, szóval most már „ennek szellemében tevékenykedhet a szerkesztőség!”.

A Bácskai Napló bocsánatot kér
A Bácskai Napló bocsánatot kér. Fotó: 444

Azt egyébként nem írta a főszerkesztő, hogy azért végezték nagyüzemben a médiamanipulációt, mert belülről próbálták lebontani a szocializmust/kommunizmust/diktatúrát/sajtódiktatúrát. Valójában azzal magyarázta a történteket, a képet kapták, és megbízhatónak ítélték, mert nem merült fel bennük a gyanú, hogy a képekkel gond lenne. Az elmúlt hetekre úgy emlékeznek, hogy össztűz zúdult a Bácskai Naplóra. Azt állítják: technikailag lehetőségük sem lett volna a képmanipulációra.

A Bácskai Naplót kiadó – illetve a Baja.hu-t, a városi tévét és rádiót működtető – Baja Marketing Kft.-t egyébként nem először vesz részt a választók manipulálásában: a céget tavaly megbüntették, mert megsértette „a jelöltek és jelölő szervezetek közötti esélyegyenlőség, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét”. 2018 áprilisában 2,3 millió forint büntetést kaptak, cikket kellett törölniük, illetve a bajai tévében is közzé kellett tenniük a választási bizottság határozatát. De már 2014-ben is büntette őket a Kúria.

További, sajtópiaci hírek találhatók a Media1 sajtó rovatában, ahol a héten beszámoltunk arról is, hogy a MÚOSZ és a Nyomtass te! is mozgalom közös javaslattal állt elő a helyi sajtóviszonyok javítása érdekében. Javaslatuk lényege, hogy az önkormányzatok hozzanak létre közös, országos pénzügyi alapot, annak kezelését pedig bízzák a MÚOSZ kuratóriumára. A pénzből a független tájékoztatást segítő lapokat támogatnák, a tartalomba az önkormányzatoknak így nem lenne beleszólása.

Szóljon hozzá!

Ez is érdekelheti