
250 orosz álhírterjesztő weboldalt azonosított egy amerikai cég
Gőzerővel, több nyelven terjesztik az orosz propagandát jelenleg is, erre utal, hogy az elmúlt hónapokban számos új oldallal bővült a lista.
Gőzerővel, több nyelven terjesztik az orosz propagandát jelenleg is, erre utal, hogy az elmúlt hónapokban számos új oldallal bővült a lista.
A párizsi központú újságírói szervezet az Eutelsat műholdas cég mellett a francia hatóságokat is sürgeti, hogy tegyenek azonnali lépéseket az álhírterjesztés felszámolására.
Elsőre úgy tűnt, 3 nappal az Átlátszó cikkének megjelenése után beszüntette működését az álhíreket közlő blog, azonban annak tartalmát végül megtaláltuk egy, az eredetihez hasonló címen.
A portált korábban már az NMHH is vizsgálta, és megállapította: az oldal nem minősül sajtóterméknek. A tulajdonosról kiderült: egy jelszókezelő cégnél dolgozik főállásban.
Az egyik általa szerkesztett oldalt félrevezető információkra hivatkozva már törölte a Google, ám nem ez volt az egyetlen, amit ő szerkesztett. Az Átlátszó kiderítette, hogy ki áll a konteókat terjesztő portálok mögött, és beszélni is tudtak vele, például arról, hogy miért álnéven publikál.
Kritikusan fogalmazott az ellenzéki politikus a kormánypárti médiaholding közveszélyes fake newsokat terjesztő munkatársai kapcsán egy héten megjelent interjúban.
Az orosz-ukrán konfliktus kitörése óta az ukrán hatóságok 5 álhírterjesztő botfarm 10.000 SIM-kártyáját foglalták le.
A népszerű streaminges zeneszolgáltató nélkül maradnak az oroszok.
Eközben az orosz médiahatóság arról tájékoztatta a médiát, hogy a háborúról kizárólag az állami tudósítások alapján lehet beszámolni. A szabályt megszegők pénzbüntetést kockáztatnak.
Ne higgye el, ha ön a Magyar Telekom előfizetője, és a tévékészülékén arra utaló üzenetet kap a vállalattól, hogy megszűnik az Euronews magyar adása, ugyanis valójában nem történik ilyen! Elmagyarázzuk.