Kuti László cikkei

A szerző cikkei a Media1.hu-n:

erdő

Természetről szóló podcastműsort indított a Greenfo

A hírportál tematikus zöld irányt mutató podcastműsora nemrég indult. Hivatásos és civil környezetvédőkkel, valamint természetvédő szakemberekkel készült beszélgetések, illetve egyéb természettel kapcsolatos érdekességek lesznek hallhatók az adásokban.

podcast mobiltelefonon

Koronavírus miatt bajban lévő embereken segít Para-Kovács Imre és Szente Krisztián új jótékonysági podcastműsora

A Tiszteletjegy című podcastos interjúsorozatban olyan emberekkel interjúznak, akiket nehéz helyzetbe hozott a koronavírus világjárvány. Az interjúk segítségével közösségi adományokat gyűjtenek az érintetteknek, akik maguk is bekapcsolódnak azután a munkába, mert ők készítik a következő interjút egy másik érintettel.

Gödöllői Szolgálat

Mókásra sikeredett a Gödöllői Szolgálat című lap egyik oldala

Amikor az egyik olvasónk elküldte nekünk ezt a képet, azon gondolkodtunk, vajon mennyien állhattak neki ezeket a több hasábot megtöltő, hosszú, többsoros internetes címeket begépelni, és ha meg is próbálták, hány főnek sikerült ezt hibátlanul elsőre. Végül – bármiféle gonoszkodás szándéka nélkül, pusztán kíváncsiságból – inkább megkérdeztük magát a szerkesztőséget, mitől lett ilyen különös az egyik oldal.

hvg.hu

Elindult a Zhvg

A hvg.hu frissen induló új aloldala olyan témákra fókuszál majd mint a klímaváltozás, környezetvédelem és a környezettudatos életmód.

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások