Honlapján publikálta a Magyar Terjesztés-Ellenőrző Szövetség (MATESZ) az idei év második negyedévére vonatkozó gyorsjelentését a hazai nyomtatott sajtóorgánumok értékesítési számaival.
Egészen elhanyagolható mértékben csökkent a második negyedévre a bulvárnapilapok (a Blikk és a Bors) értékesített példányszáma. Az egyedül auditált országos közéleti napilap, a Népszava példányszáma is csak kis mértékben csökkent. Eközben kis mértékben javítani tudott a Nemzeti Sport című sportnapilap.
(2021. I. negyedév / 2021. II. negyedév)
Blikk: 56.405 / 55.854
Bors: 32.168 / 32.039
Nemzeti Sport: 21.805 / 21.881
Népszava: 16.532 / 16.125
Ennél érdekesebb, hogy a megyei, a kormánypárti Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó napilapok példányszámait összeadta a Magyar Hang, és e szerint együttvéve átlagosan napi 270 ezret értékesítenek belőlük. A megyei lapok összesített adata önmagában talán még nem sok információt hordoz, ha viszont mellétesszük, hogy ez a 2010-es számoknak mindössze 46 százaléka, már beszédesebb.
20 százalékot zuhant a megújult 168 Óra
Az elmúlt időszak egyik legnagyobb vesztesének számít a 168 Óra, mely jelentős csökkenést szenvedett el. A lap példányszáma az első negyedéves 5.217-ről 4.205-re zuhant a második negyedévre, ami 20 százalékos esésnek felel meg. Volt olyan hónap, amikor 4 ezer alá is benézett az átlagos példányszám.
A lapot tulajdonló Brit Media 50 százalékát egyébként július végén vásárolta meg Rogán Antal barátja, a Princess Pékséghálózatot is tulajdonló Shabi (Shabtai) Michaeli izraeli-grúz üzletember (interjút is készítettünk vele a beszállása kapcsán), tehát az esés még a tulajdonosváltás bejelentése előtt történt, amikor Milkovics Pál volt az ismert tulajdonos, aki Michaeli megjelenése után is megtartott 50 százaléknyi részesedést, amihez Köves Slomóéktól jutott tavaly.
A nagy esésből arra lehet következtetni, hogy feltehetőleg a lap februári megújítása nem mindenkinek nyerte el a tetszését, de ráadásul már a megújulás előtt is folyamatos volt az olvasóvesztés. Pár éve, 2017 első negyedévében még 12.168, a második negyedévben 11.962 volt a hetilap példányszáma. (A 168 Óra versenytársa, a Jelen című lap értékesítési mutatói nem érhetők el, azt a lapot ugyanis nem auditáltatja a kiadója a MATESZ-nél.)

Fotó: Ladányi András / Media1
A Mediaworkshöz (KESMA) tartozó Hot magazin egyébként néhány ezerrel, 46 ezer fölé növekedett, míg a Ringier Axel Springhez tartozó Kiskegyed kis mértékben, 150 ezer fölé tudott növekedni.
A HVG lényegében 26 ezer körül stagnált, a centrálmédiás Nők Lapjából néhány ezerrel kevesebb példányban fogyott, de így is 160 ezer fölött tudott maradni.
(2021. I. negyedév / 2021. II. negyedév)
168 Óra: 5.217 / 4.205
HVG: 26.705 / 26.120
Magyar Demokrata: 7.896 / 7.850
Best: 46.095 / 44.296
Fanny: 53.983 / 58.637
Hot!: 42.983 / 46.409
Kiskegyed: 148.526 / 150.096
Nők Lapja: 164.700 / 160.016
Szabad Föld: 43.011 / 41.746
Csökkent a Forbes és a Vidék Íze értékesített példányszáma, azonban látványosan jobban teljesített a Glamour és a Joy. Pár százzal kelt el több a National Geographicból.
(2021. I. negyedév / 2021. II. negyedév)
Forbes: 23.405 / 21.778
Glamour: 22.566 / 50.517
National Geographic: 22.559 / 23.021
Vidék íze: 13.133 / 12.119
Joy: 13.509 / 34.153
A MATESZ oldalán egy regisztrációt követően további adatok is elérhetők.
További híreket talál a Media1-en! Iratkozzon fel hírlevelünkre, valamint csatlakozzon hozzánk Facebookon is!