A kormányközeli Mediaworks Hungary Zrt. pénzügyi eredményeiről a Népszava írt elsőként a vállalat most közzétett nyilvános beszámolója alapján. A médiagólemként is emlegetett vállalat a jelentősnek mondható mínuszt úgy hozta össze, hogy közben 70,8 milliárd forint árbevételt produkált, és ebből az összegből a nem összesített hirdetési árbevétel meghaladta a 32 milliárd forintot, magyarán a cég nagyon is aktív volt a 2019-es évben, amit jól mutat az is, hogy hozzájuk tartozik a legtöbb megyei napilap mellett a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport, de van bulvárlap és sok más egyéb termék is a cégcsoportnál. Mintegy félezer médiamárka tartozik a cégcsoporthoz, az Origótól a HírTv-n át a Retro Rádión át a Lakáskultúráig.
Úgy jött össze a veszteség, hogy közben árbevétel alapján lazán előzték az RTL Magyarországot is
Érdekesség, hogy ha a Mediaworks Zrt. 70,8 milliárd forintos árbevételéből indulunk ki, és nem vesszük figyelembe a közpénz-finanszírozott, állami hátterű Közmédia 97 milliárdját, akkor kijelenthetjük, hogy tavaly a Mediaworks Zrt.-nek volt a legnagyobb forgalma a hazai médiacégek között, amivel még a 40 milliárd forint árbevételt összehozó RTL Magyarországot is maga mögé utasította.
A Népszava szerint a Mediaworks veszteségének oka egyébként az lehet, hogy hiába kapott több tíz milliárd forint értékben állami hirdetésből származó pénzt, a vállalat tartozása továbbra is több mint 35 milliárd forint. A Népszava írása alapján a Mediaworks csoportnál kimutatott mínusz 1,44 milliárd részben a huszonhat kis cég illetve leányvállalat beolvadásával is magyarázható, a cég „valós” vesztesége 422 millió forint lett.
A Mediaworks Zrt. most először készített olyan mérleget, amely megmutatja a cégcsoport egyes tagjai között elszámolt forgalmat, és a csoport könyveiben ismétlődő tételeket is szűri. Vagyis ez az első alkalom, hogy átfogó képet kaphatunk, hogyan is működik a vállalkozás.
Vitte a pénzt a Retro Rádió, a Mandiner és a Szegedma.hu
A Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) által összegyűjtött orgánumok egy része, például a Bors, a Ripost, a Szabad Föld, a 888.hu, a Lokál, és egyes megyei lapok kiadói csak tavaly lettek teljes egészében a Mediaworks Zrt. része. Az Origo, a Hír TV, a Karc FM, a Retro Rádió, vagyis a többi kormányközeli médium a KESMA közvetlen tulajdonába tartozik, és úgynevezett uralmi szerződéssel konszolidálta őket a Mediaworks Zrt.
A legveszteségesebb médium egyébként a Retro Rádió mögötti vállalat, amely 313 millió forintos mínuszban zárt. A másik leginkább veszteséges médium, a nemrég hetilap formájában is megjelenő jobboldali Mandiner, amelynek 100 millió forintos vesztesége volt az előző évben. A szegedma.hu kiadója mínusz 63 millió forinttal zárta a tavalyi évet.

A beszámolóból az is kiderült, hogy a hirdetésekből származó pénz majdnem kétszerese a cég valós piaci helyzetét inkább jelző lapértékesítési bevételnek.
További hírek olvashatók a Media1.hu-n!