A Media1 kitúrta a Népszabadság visszatérése mögött álló céghálót. A ma még bejegyzés alatt lévő 4Sight Media Group Zrt. tulajdonosai között négy cég jelenik meg, mögöttük pedig Laborc Sándor, Wonschina Gábor, Krnács Péter Pál és Vető Balázs neve rajzolódik ki. Krnács és Vető a Forrás Társadalomkutató Alapítványnál is összeér. A 4Sight eközben 90 százalékos tulajdonrészt szerez a Jelen kiadójában, a Liberty Press Kft.-ben, amelyhez a Népszava kiadói jogai is kerültek nemrég – miközben a Liberty Press cégmúltjában több problémás epizód is feltűnik, és egyelőre a 2025-ös pénzügyi beszámolójuk sem érhető el, amit május 31-ig kellett volna publikálni a törvény értelmében.
Mint arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a Népszabadság 2026. október 8-án, napra pontosan tíz évvel a lap leállítása után tér vissza. Az új Népszabadság online hírlapként és nyomtatott hetilapként működik majd.
A konstrukció egyik kulcsszereplője a Liberty Press Kft., amely a Jelen kiadója, és amelyhez időközben a Népszava kiadói jogai is kerültek. A most kialakuló tulajdonosi struktúrában a Liberty Press 90 százalékos tulajdonrésze a bejegyzés alatt álló 4Sight Media Group Zrt. tulajdonába kerül, míg a fennmaradó 10 százalék Tóth Ákosé, az újrainduló Népszabadság leendő főszerkesztőjéé lesz.
A 4Sight korábbi közlése szerint az új társaság a Népszabadság indulásakor két évnyi működéshez elegendő forrást biztosít. Bejelentésükben nem említették, ki áll a égek mögött, de a Media1 bírósági iratbetekintéssel néhány órás munkával gyorsan megtudakolta azt.
Négy cég áll a 4Sight mögött
A Media1 által megismert cégirat szerint a 4Sight Media Group Zrt. részvényesei között négy jogi személy szerepel:
- LaboCorp Group Kft.
- Well Managment Kft.
- L és K Holding Kft.
- Fisherman’s OÜ
A négy vállalkozás mögött Laborc Sándor, Wonschina Gábor, Krnács Péter Pál, illetve Vető Balázs neve jelenik meg képviselőként vagy tulajdonosként.
Két tulajdonosi szál a Forrás Társadalomkutató Alapítványnál ér össze
Az L és K Holding Kft. tulajdonosa és ügyvezetője Krnács Péter Pál, míg az észt Fisherman’s OÜ képviselője Vető Balázs.
A két név egy másik szervezetnél is találkozik: mindketten kötődnek a Forrás Társadalomkutató Alapítványhoz. A nyilvános adatok szerint Vető Balázs és Krnács Péter Pál is szerepet vállal a szervezet vezetésében.
A Forrás Társadalomkutató Intézet saját bemutatkozása szerint közvélemény-kutatással, elemzéssel és tanácsadással foglalkozik. Vető Balázs a nyilvánosságban is rendszeresen jelenik meg társadalom- és politikai elemzőként.
Vető neve a Népszava körüli változások kapcsán sem ismeretlen: a lap tulajdonosi átalakulásakor ő lett a Népszava vezérigazgatója.
A Forrás honlapján egy további érdekes kapcsolódás is látható: az adatkezelési tájékoztató a Véleménybázis Alapítványt nevezi meg adatkezelőként, és a fishermans.io domain is megjelenik benne. Ez azért figyelemre méltó, mert a 4Sight részvényesei között is szerepel a Fisherman’s OÜ.
A másik két tulajdonosi ág
A részvényesi listán szereplő LaboCorp Group Kft. ügyvezetője Laborc Sándor. A nyilvános cégadatok szerint a társaság tulajdonosai Laborc Sándor és az LCG CAPITAL Ltd.
Fontos ugyanakkor, hogy a rendelkezésre álló adataink alapján ez a Laborc Sándor nem azonos az ilyen nevű volt nemzetbiztonsági vezetővel, aki 1958-ban született. Ez a Laborc 1989-es születésű, vagyis jóval fiatalabb.
A Well Managment Kft. ügyvezetője Wonschina Gábor, tulajdonosa pedig a szlovák FLP HEKTOR s.r.o. A nyilvános adatok alapján Wonschina ehhez a szlovák társasághoz is kötődik.

Nem problémamentes múltú cégbe száll be a 4Sight
A tranzakció másik különösen érdekes szereplője maga a Liberty Press Kft..
A Media1 már 2025 januárjában megírta, hogy a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága kényszertörlési eljárást indított a társasággal szemben. Ennek előzménye az volt, hogy a NAV törölte a cég adószámát, miután egy helyszíni eljárás során nem találták meg a vállalkozást a bejegyzett székhelyén.
A Liberty Press vezetése akkor azt közölte a Media1-gyel, hogy a probléma székhelyváltás miatt alakult ki, a törvényes működést helyreállították, és arra számítanak, hogy a kényszertörlési eljárást megszüntetik. Az eljárás később valóban megszűnt.
A társaság múltjában ugyanakkor több végrehajtási eljárás is megjelent. Korábbi cikkünkben arról is írtunk, hogy NAV-os, valamint fizetési meghagyásból eredő végrehajtási eljárások is voltak a céggel szemben.
A 2025-ös beszámoló jelenleg sem érhető el
További figyelemre méltó körülmény, hogy a Media1 ellenőrzése szerint az e-beszamolo.gov.hu hivatalos adatbázisában jelenleg, 2026.09.24-én sem található meg a Liberty Press Kft. 2025-ös üzleti évre vonatkozó éves beszámolója.
A naptári év szerint működő gazdálkodóknak a 2025-ös beszámolójukat 2026. május 31-ig kellett letétbe helyezniük és közzétenniük. A beszámoló hiánya azért is lényeges, mert ebből válna nyilvánosan megismerhetővé a társaság aktuális vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzete.
Ennek hiányában a Liberty Press 2025-ös pénzügyi helyzete a nyilvánosság számára jelenleg nem átlátható.
A beszámoló közzétételének tartós elmulasztása ráadásul nem pusztán adminisztratív hiányosság: a NAV felszólítást és mulasztási bírságot alkalmazhat, végső esetben pedig az adószám törlése és a cég megszüntetésének kezdeményezése is szóba kerülhet.
Egy új médiacsoport épül
A konstrukció lényege tehát az, hogy a 4Sight Media Group Zrt. a Liberty Press Kft. 90 százalékának megszerzésével olyan társaságban válik meghatározó tulajdonossá, amelyhez a Jelen, a Népszava, októbertől pedig az újrainduló Népszabadság is kapcsolódik.
A 4Sight alapítói korábban azt közölték, hogy hosszú távú lehetőséget látnak a magyar médiapiac átalakulásában, és céljuk egy nagy, hatékony közéleti szerkesztőség létrehozása.
A tulajdonosi háttérről ugyanakkor eddig csak korlátozott információ állt rendelkezésre. A Media1 által megismert cégiratból már az is látható, mely vállalkozásokon keresztül jelennek meg a 4Sightban a befektetők, és az is, hogy a tulajdonosi kör több szereplője között korábbi személyi kapcsolatok is vannak.
A Media1 úgy tudja, hogy a cégcsoport egyébként bérbe vette a Népszabadság brandet a Népszabadság Egyesülettől.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.