Az NMHH Médiatanács épületének homlokzata

A Médiatanács eljárást indított a HírTV, a Mediaworks és a Balaton Rádió ellen – lezárták az RTL gitártöréses ügyét

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa emberölést feldolgozó riportok miatt a HírTV Zrt.-vel, burkolt kereskedelmi közlemények közzététele miatt pedig a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben indított eljárást a héten. Az RTL Csillag születik című műsorának gitártörő produkcióját ugyanakkor nem találta jogsértőnek a testület.

A médiahatóság a Media1-hez eljuttatott összefoglalója szerint a Médiatanács e heti ülésén megállapította, hogy megsértette a hatósági szerződésében rögzítetteknek megfelelő műsor sugárzására vonatkozó kötelezettségét a 2026. március 2–8. közötti műsorhéten a Villány 100,9 Rádió 1 állandó megnevezésű, kereskedelmi jellegű médiaszolgáltatásában a MAMBÓ RÁDIÓ Kft, amelyet ezért a Médiatanács figyelmeztetett, és jogszerű magatartás tanúsítására kötelezett.

A testület a klasszifikációs (korhatári) rendelkezések érvényesülését vizsgálja a HírTV 2025. október 22-én 22 óra 30 perckor és 2026. február 25-én 22 óra 30 perckor sugárzott „Riasztás” című műsorszámokkal kapcsolatban indított eljárásában. A HírTV egy 2023-as emberölési ügyet dolgozott fel ezekben a műsorszámokban, amelyeket a lekérhető médiaszolgáltatásán is elérhetővé tett.

A Médiatanács a Balaton Rádió Kft.-vel szemben is eljárást indított annak megállapítására, hogy a Siófok-Fokihegy 88,7 MHz-en működő kisközösségi BALATON RÁDIÓ 2026. március 9–15. között sugárzott műsora megfelelt-e a médiaszolgáltató hatósági szerződésében foglaltaknak, valamint a közszolgálati célokat szolgáló műsorszámok heti műsoridejére vonatkozó törvényi előírásoknak.

A kisalfold.hu internetes sajtótermék több cikke esetében a médiatartalom-szolgáltató megsérthette a burkolt kereskedelmi közlemények közzétételének tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezést, ezért a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben is eljárást indított a Médiatanács.

Állampolgári bejelentés alapján vizsgálta a testület az emberi méltóság tiszteletben tartását előíró törvényi kötelezettség, illetve a kiskorúakat védő rendelkezések érvényesülését az RTL műsorán 2025. november 30-án 21 óra 15 perces kezdettel közreadott „Csillag születik – 2. rész” című tehetségkutató gitártörő produkciójával kapcsolatban, azonban azt nem találta jogsértőnek.

Bejelentés érkezett a TV2 Play lekérhető médiaszolgáltatásán elérhető „Exatlon Hungary” 5. évadának 30. adásában közzétett reklámblokk hangerejével kapcsolatban is. A Médiatanács azonban a lekérhető médiaszolgáltatáson közreadott reklámok hangerejét nem vizsgálhatja.

A Médiatanács üléséről készített jegyzőkönyvet ezúttal is csak később töltik fel a grémium honlapjára, így jelenleg nem tudjuk ellenőrizni, hogy az NMHH lapunk részére küldött összefoglalója minden lényeges döntést tartalmaz-e.

Itt a vége? Elszállították a Metropol terjesztődobozait Budapest több csomópontjáról

Elutasította a Közmédia vezérigazgatójának éves beszámolóját a Közszolgálati Testület

Milliós terhet kaptak a nyomtatott lapok: a Magyar Hang szerint a MOHU „bedöntheti” a nyomtatott sajtót

Nem jó irány! Helyteleníti az ALDI lépését az MLE

Kiderült, mi kerül a megszűnő Győr+ Rádió helyére

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Az NMHH Médiatanács épületének homlokzata. Fotó: NMHH

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Legyen jól tájékozott, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások