Az elmúlt hétvégén újra teríteni kezdték a kormányközeli Mediaworks / KESMA City7 című nyomtatott magazinját Pécsen – írja a Telex egy helyi újságíró, Gűth Ervin, a Mecseki Müzli hírlevél szerzőjének információi alapján.
Mint arról a Media1 beszámolt korábban, a kormánypárti propagandalap a 2022-es parlamenti választások után egy héttel szűnt meg több városban, miután a Fidesznek az akkori politikai helyzetben már nem volt szüksége a továbbiakban rá.
A City7 először 2021 márciusában jelent meg – itt írtunk róla akkoriban. Az ingyenes kiadványt kifejezetten az ellenzéki vezetésű városokba szánták, ahol a 2019-es választás után a helyi önkormányzati lapok már nem a kormánypártok üzeneteit közvetítették. A City7-lapok felépítése azonos volt: részben helyi tartalommal, részben központi anyagokkal támogatták a Fidesz politikusait, miközben az ellenzéket negatív színben tüntették fel. Erős volt a központi bulváros tartalom, de foglalkoztak helyi, politikailag semleges témákkal is.
Érdekesség, hogy az újra megjelenő pécsi City7 borítóján megtévesztő módon 1. évfolyam 1. szám szerepel, annak ellenére, hogy a kiadvány korábban már létezett ezzel a névvel és azonosítóval.
A lap címoldalán egyből Cziráki Attilával indult, aki a Baranya 1-es választókerületben a Fidesz támogatásával indul, de igyekeznek független civilként láttatni. Egy egész oldalt szenteltek Hoppál Péterre is, aki a kormány sikereiről beszél, valamint bevándorlásellenes szólamokat üt meg és a Tisza Pártot támadja.
Az olvasók ezenkívül olvashatnak Magyar Péter és a Tisza Párt állítólagos 1300 milliárd forintos, korábban már többször cáfolt adócsomagjáról. Hasonló állítások miatt rendelte el a bíróság a Mediaworks másik lapjának, a Bors című Fidesz-közeli bulvárlap terjesztésének tilalmát azonnali bírói jogvédelem keretében.
Abban, hogy a City7 visszatért, szerepe lehetett annak, hogy a Meta tavaly októberben tiltólistára tette a politikai hirdetéseket. Igaz, ezt a tilalmat sokan ki tudják játszani, de a nyomtatott lappal legalább eléri a Fidesz azt a korosztályt is, amely nem digitális médiát fogyaszt.
A Telex szerint az ingyenes nyomtatott kiadvány terjesztése azért is érdekes, mivel a Mediaworks helyi napilapjából, a Dunántúli Naplóból már csak átlagosan 8.500 példányt tudta értékesíteni 2024-ben. Mivel megyei napilapról van szó, ez nagyjából 3.000 értékesített példányt jelenthet Pécsen.
A másik fontos körülmény, amiről a Media1 már részletesen is beszámolt, hogy a pécsi önkormányzat ingyenes hetilapját éppen decemberben vágta meg a pécsi képviselő-testület az ellenzéki polgármester akaratával szemben. A korábbi DK-s alpolgármester, Bognár Szilvia javaslatára és kormánypárti támogatással szakmai egyeztetés nélkül negyedévente megjelenő kiadványt csináltak a Pécsi Hírekből, ami a parlamenti választásig vélhetően már csak egy alkalommal fog megjelenni.
A Media1 információi szerint a City7 megjelenésére több más településen is számítani lehet a következő időszakban.
A City7-tel kapcsolatos korábbi tartalmaink itt érhetők el.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.Egy héttel a választások után megszüntette a kormánypárti médiaholding a City7 című lapot
