Verebély Marcell, az RTL Magyarország kreatív vezetője a Fókusz című műsor pénteki adásában jelentette be, hogy a televíziós társaság 2026-ban új jogi realityt indít.
A kreatív vezető elmondása szerint a műsorban „valódi bíróval, valódi jogi személyekkel” dolgoznak majd, és magyar jogi történeteket mutatnak be, a magyar jogrend szerint átalakítva.
Verebély Marcell később hozzátette, hogy már keresik a műsor leendő szereplőit.
A magyar televíziózásban nem számít újdonságnak a jogi esetek bemutatása. Az Újságmúzeum archívuma szerint a Jogi esetek 1971-ben indult a Magyar Televízióban, ám a műsor igazi aranykora 1978-tól kezdődött, amikor dr. Erőss Pál jogász csatlakozott a produkcióhoz, és rövid idő alatt a nézők egyik legismertebb televíziós személyiségévé vált.
A „televíziós jogászt” – akivel kapcsolatban érdekesség, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnökének nagypapája volt – sokan Jogerőss Pálként emlegették, népszerűsége pedig filmsztárokéval vetekedett, sokan pedig még azután is felismerték az utcán, hogy a tévézéssel felhagyott. Az új, RTL-es műsornak viszont nem ő lesz a házigazdája, ugyanis négy és fél éve, 86 évesen elhunyt.

Nemzetközi szinten is több ismert formátum létezik a jogi esetek feldolgozására épülő reality- és court show-műsorok között.
Ilyen például a
- Judge Judy, mely az egyik legismertebb jogi reality volt a világon. Valós jogvitákat mutatott be, valódi bíróval (Judith Sheindlin), dramatizált, de valós ügyeken alapulva.
-

Judge Judy - The People’s Court – Klasszikus amerikai court show, amely eredetileg az NBC-n indult, később több csatornán is futott. A műsorban valódi jogi ügyek és valódi döntések láthatók televíziós környezetben.

- Judge Rinder – Brit jogi reality az ITV-n, amely szintén valós jogvitákat dolgoz fel, hangsúlyos bírói személyiséggel a középpontban.

- Hot Bench – Több bíróval működő jogi reality, amely vitás polgári ügyeket mutat be stúdiókörnyezetben.

- Tribunal – Francia jogi formátum, amely a „valódi ügyek – televíziós feldolgozás” logikára épül.

Az egyelőre nem derült ki, hogy az RTL saját formátumot fejlesztett-e, vagy valamelyik nemzetközi formátumot készül adaptálni a magyar piacra.
Az RTL maga is gyakran peres eljárások résztvevője
A legsúlyosabb ügyek egyikében a televíziós társaság tavaly több százmillió forintot veszített el, miután a bíróság jogerős ítélete szerint jogsértő módon próbált ellehetetleníteni egy ügyvédi irodát az RTL Magyarország vezetése – a Szepesi vs RTL ügyről itt írtunk részletesen.
Nemrég az RTL elvesztette azt a bírósági eljárást is, amelyet az NMHH Médiatanácsával folytatott. A bíróság megállapította, hogy a grémium jogszerűen szabott ki 5 millió forintos bírságot az M-RTL Zrt.-re a médiatörvény megsértése miatt.
Az RTL egyik legismertebb pere csaknem tíz éven át tartott. A televíziós társaság a per kezdetén mintegy 320 millió forintot követelt Friderikusz Sándor produkciós cégétől, amiért egy vitás helyzetben nem adta át a Meglepő és Mulatságos című műsor kazettáját az RTL Klubnak. Az összeget később 240 millió forintra csökkentették, majd a Fővárosi Ítélőtábla mintegy 220 millió forintot ítélt meg az RTL-nek. Az ügy végül a Legfelsőbb Bíróság elé került, ahol a közel tízéves pereskedés után jogerős döntés született: a kezdeti 320 milliós követeléshez képest 40 millió forintot ítéltek meg az RTL javára – erről Friderikusz Sándor beszélt egy interjúban. Friderikusz egyébként később visszatért az RTL képernyőjére, majd távozott és jelenleg youtuberként tevékenykedik.
Érdekesség, hogy az RTL médiaszakmai portálunkkal szemben is volt már perben, ám az eljárást a tévétársaság először első, majd másodfokon is elvesztette, immáron jogerősen.
Tavaly az is kiderült egy oknyomozás során, hogy Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója az RTL egyik jogászával intézte a privát ingatlanügyeit: így több ingatlan és egy földterület magán célú megvásárlását, valamint bérbeadáshoz is igénybe vette a munkáját.
Izgalmas lenne, ha az új jogi reality ezeket az ügyeket is bemutatná.
Az RTL Magyarország elbukott több mint félmilliárd forintot a Szepesi és Kaszó ügyek miatt
Hiába fellebbezett az RTL, másodfokon, jogerősen is elbukta a Media1 elleni perét
Jogerősen is pert nyert a médiahatóság az RTL és az ATV ellen
Perrel fenyegeti Hadházy-t a 4iG – azt is állítják, nem kell nekik az RTL
Ittasan vezetett az RTL arca – rendőrök állították meg Majkát
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.