Állásfoglalást juttatott el a Media1-hez szerdán a legnagyobb hazai újságírói szervezet, a MÚOSZ, mely közleményében mélységesen elítéli azt a gyakorlatot, amely a mesterséges intelligenciát politikai lejáratásra használja. Mint írják, az emberi méltóság alapérték, amelyet semmilyen pártpolitikai cél nem írhat felül.
A szervezet szerint a mesterséges intelligencia (MI / AI) önmagában olyan fejlesztés, amely az életet könnyebbé és jobbá tehetné, de a magyar politikai elit most épp azt példázza, miként lehet vele visszaélni.
A közleményben a MÚOSZ példaként említi a Nemzeti Ellenállási Mozgalom által közzétett MI-generálta kisfilmeket, amelyek egyikén Magyar Pétert „őrültként” ábrázolják, míg egy másik képen pórázon vezeti őt Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. A szövetség szerint ezek a képek „lealacsonyítóak, hazugok és az emberi méltóságot sértőek”.
A MÚOSZ emlékeztetett arra, hogy Etikai Kódexe kimondja: az újságírónak tiszteletben kell tartania az ember személyiségi jogait és méltóságát, és nem állíthat valótlanságot. A szövetség szerint ez minden nyilvános szereplőre igaz – nemcsak az újságírókra, hanem mindenkire, aki a közösségi médiában vagy a nyilvánosságban közöl tartalmat.
Bár az Európai Parlament már elfogadta a mesterséges intelligencia használatát szabályozó törvényt, az csak 2026 augusztusától lép hatályba, így a jelenlegi kampányban jogilag még nem tiltott az AI segítségével manipulált képek használata. A MÚOSZ szerint azonban az etika és a társadalmi normák már most is tiltják az ilyen visszaéléseket.
A szövetség felszólította a magyar politikusokat, hogy azonnal hagyjanak fel a gyűlöletkeltő, hazug kampányokkal, és arra kér mindenkit, ne tűrje, hogy a nyilvánosságot emberi méltóságot sértő anyagok árasszák el.
Deepfake-gyanús videóban „ölik meg” Magyar Pétert és Zelenszkijt – ezt adta le az M1 Híradó
ATV: Nem az Orbán-ügy miatt bocsátottuk el két online szerkesztőnket a múlt héten
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.A jövő megérkezett: mesterséges intelligencia vágja a sportösszefoglalókat a Network4-nél