Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint a héten már szavazhat is az Országgyűlés a „közélet átláthatóságáról szóló” törvényről. A képviselő erről a Partizán élő adásának nyilatkozott vasárnap, amikor a Fidesz Harcosok klubja nevű rendezvényére érkezett – írja a 444.
A jogszabálytervezetet egyesek nagytakarítási törvényként, mások ellehetetlenítési törvényként, Oroszország-törvényként, cenzúratörvényként vagy jegyzéktörvényként emlegetik.
A törvényjavaslat értelmében a magyar Szuverenitásvédelmi Hivatal kibővített jogkört kapna. Listáznák a külföldről támogatott szervezeteket, brutális bírságot szabna ki rájuk, és vezetőiket vagyonnyilatkozatra kötelezné – sőt akár házkutatást, számítógépek átvizsgálását is lehetővé tenné, az 1%-os adófelajánlásokból pedig kizárnák ezeket a szervezeteket. A szervezeteknek minden adományozótól igazolást kellene beszerezniük, hogy a támogatás nem külföldi eredetű. A törvény minden, Magyarországon kívülről érkező támogatást potenciális szuverenitásveszélynek minősít — még akkor is, ha az EU-s forrásról van szó, vagy ha az összeg csupán 5 euró.
Civil szervezetek és független médiumok közös nyilatkozatukban a törvényt „példátlan támadásnak” nevezték az ország még működő független intézményei ellen, valamint „autoriter hatalommegtartási kísérletnek”, amelynek célja „minden kritikus hang elhallgattatása és a magyar demokrácia maradékának felszámolása.”
Ha a törvényt elfogadják, az gyakorlatilag az első „külföldi ügynök” típusú jogszabály lenne az Európai Unióban – ez pedig újabb mérföldkő lenne Magyarország demokratikus hanyatlásában, és tovább mélyítené az elnyomást abban az országban, amely régóta a legrosszabb hely az EU-n belül a sajtószabadság szempontjából – írta az IPI (International Press Institute / Nemzetközi Sajtó Intézet) és több más újságírói szervezet, köztük az Európai Újságírók Szövetsége (EFJ). Tiltakozását fejezte ki a Riporterek Határok Nélkül (RSF) és a CPJ is.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) is hallatta a hangját: a legnagyobb újságírói szervezet szerint a magyar sajtó túlélése a tét – itt írtunk erről.
Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője is a Partizán rendkívüli élő adásának vendége volt vasárnap délután: kritizálva az ellehetetlenítési törvényt, arra figyelmeztetve, hogy a jogszabály egy újabb jelentős lépés Oroszország irányába, valamint a jogszabály néhány abszurd részére is felhívta a figyelmet – a műsor itt nézhető vissza.
Egy mai hírünkben arról is olvashatnak, hogy még a fideszesek 40 százaléka is kritikus az ellehetetlenítési törvénnyel kapcsolatban.
Még a fideszesek harmada is kritikus az ellehetetlenítési törvénnyel szemben
Orbán új törvénye sérti az EU sajtószabadságot védő rendeletét – Brüsszelhez fordult az RSF
Nemzetközi szervezet: Orbán új törvénye megszünteti a független sajtó maradékát is
Hungary’s Russian-style ‘foreign agent’ bill threatens remaining independent media
Karácsony Gergely Brüsszelhez fordul a civileket és sajtót célzó „nagytakarítási törvény” miatt
„Most a túlélés a tét” – vészjelzést adott ki a MÚOSZ a jegyzéktörvényről
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.