Váratlanul megszűnik a Tilos Rádió Gyökérkezelés című közéleti reggeli műsora – tudta meg a Media1.hu. A műsor három készítőjével hivatalosan azt közölték, hogy fél évre felfüggesztik a műsort, gyakorlatilag azonban azt követően sincs esélye a folytatásnak, legalábbis a Tilosnál – ezt a műsor készítői is megerősítették lapunk érdeklődésére.
Mint megtudtuk, a műsor megszűnésének oka, hogy a Gyökérkezelést hosszú évek óta önkéntes alapon, ingyen készítő szerkesztők meghívták Fodor Gábor egykori oktatási minisztert, az SZDSZ volt elnökét a szeptember 4-i adásba, emiatt pedig utólag kiakadtak a Tilos Rádió műsorait felügyelő szerkesztők. A műsor három szerkesztőjével, Marjai Judittal, Balázsy Istvánnal és Schmidt Andrással közölte a szerkesztőség nevében néhány szerkesztő az adás után, hogy súlyos hiba volt Fodort meghívni a rádióba.

A műsor készítői megdöbbentek a Tilos szerkesztőitől kapott üzeneten, hiszen egy liberális, mindenféle véleményre nyitottnak vélt rádió közéleti műsorába miért ne hívhatták volna meg Fodort, amikor korábban például Demszky Gábor meghívásából nem volt gond.
„A rádió szerkesztői az adás után tudtunkra adták, hogy politikusnak nincs helye a rádióban. Mi azonban nem tudtunk ilyesmiről, hogy tilos lenne behívni politikust a Tilosba, hiszen korábban több politikus is vendégeskedett már különféle tilosos műsorokban, beleértve a mi műsorunkat is. Arra kértük a szerkesztőket, mutassák meg a rádió szervezeti és működési szabályzatában, vagy az alapelveket tartalmazó dokumentumban azt a részt, ami tiltja a politikusok behívását. Nem tudtak ilyet mutatni, minket mégis szankcionáltak, a fokozatosság elvét is mellőzve rögtön azzal, hogy a műsort felfüggesztették fél évre” – nyilatkozta lapunknak Balázsy István, aki úgy érezte, a Tilos Rádióban néhány szerkesztőnek személyes problémája lehet Fodor Gáborral, és ezt kivetítette a műsor alkotóira.
Balázsy István hozzátette: a rádió alapító okiratában az áll, hogy a műsorok készítői szabadon dolgozhatnak, autonómok.
„Annak ellenére, hogy rámutattunk, Fodor meghívásával nem vétettünk a rádió szabályzata és alapelvei ellen, nem sikerült előrejutnunk, és megsértődtek ránk. Számomra az derült ki, hogy egy érzelmi alapú, egyéni ízlésen alapuló döntés született. Mindezek miatt úgy döntöttünk, hogy a féléves felfüggesztés után sem térünk vissza a műsorral, mert elfogadhatatlan ez a fajta eljárás.”
Schmidt András, a műsor másik szerkesztője azt mondta a Media1-nek:
„Nagyjából 6 és fél éve szinte hozzánk sem szólt senki, nem tudtuk, hogy gondjuk lenne a műsorral. Mindig is bevállalósak voltunk, járt nálunk korábban például Demszky Gábor, TGM (Tamás Gáspár Miklós), kutatók, szakértők, külpolitikai és belpolitikai témákban járatos emberek, akik mindig sajátos szemszögükből beszéltek. Ezek után különösen is mellbevágó volt, hogy Fodor Gábor meghívása ennyire végzetesnek bizonyult. Eddig mindig azt gondoltuk, hogy a Tilos egy szabad rádió, ahol normális keretek között lehet beszélgetni. A közélethez hozzátartozik a politika, most mégis arra hivatkoznak, hogy hibáztunk, hogy egy politikust hívtunk meg, aki furcsán viszonyul a NER-hez. Ahogy lement a műsor, ránk írtak a Tilos választott szerkesztői, hogy ők ügyelnek a Tilos szabályaira és mi ezeket megsértettük Fodor meghívásával. Azt kérdezték, hogy képzeljük, hogy egy NER propagandát terjesztő személyt behívtunk, és gyakorlatilag amatőrnek nyilvánítottak minket. A kommunikáció ráadásául elképesztő stílusban zajlott. Nehezményeztem, hogy ha 6 és fél évig nem szóltak hozzánk, akkor most hogyhogy, erre kolléganőmet, Marjai Juditot berendelték és közölték, hogy fél évre felfüggesztik a sugárzást. A minap mi is bementünk hárman együtt, de csak az derült ki számunkra, hogy a szerkesztők gyakorlatilag alig ismerik a műsorokat. Olyan abszurd dolgokat állítottak, hogy mi a műsorban Fodor Gáborral kormánypropagandát terjesztettünk, miközben valójában az ellenkezője az igaz: egy kormánykritikus adás készült, melyben Fodor számtalanszor kritizálta a Fideszt.”
Vadliberális hozzáállás versus pluralizmus
Schmidt András hozzátette:
„Eddig azt gondoltam, hogy a Tilos Rádió egy plurális hely, ahol sokféle emberrel beszélgethetünk, sokféle álláspontot megismerhetünk. Erre kiderül, hogy az ellenkezője az igaz: vadliberális hozzáállás jellemez ott néhányakat, propagandistának titulálnak minket. Ráadásul még ha hibáztunk is volna, ami szerintünk nincs így, akkor sem túl sportszerű egyből ilyen szigorú szankciót alkalmazni velünk szemben.”
Schmidt András azt mondta: úgy érzi magát, mintha az állami M1 televíziónál behívták volna Gyurcsányt vendégnek és ezért a munkatársaik egy része megbélyegezné őket. Andrást elszomorítja, hogy egy vendég meghívása miatt a Tilosnál is előfordul ilyesmi:
„Ha nem kezdünk el párbeszédet folytatni a különböző oldalak szereplőivel, akkor az nem vezet jóra. Ellenszenves a vendég, hát büntessük meg a műsorkészítőket?!”
Marjai Judittal is beszéltünk, aki azt mondta, az ő ötlete volt, hogy hívják be a stúdióba Fodort. Marjai azt mondta, ő sem tudott olyasmiről, hogy ne lehetne meghívni politikust. Több politikus nevét is említette, akik voltak már a Tilos Rádió vendégei, és akkor mégsem lett belőle baj:
„Nem hinném, hogy a meghívással vagy az interjú alatt hibát követtünk volna el, sok mindenben nem értettünk egyet Fodorral, vissza is kérdeztünk, elmondtunk a véleményünket, vitatkoztunk is többször. A beszélgetés után döbbenten láttuk a számon kérő levelet a Tilostól, hogy ezt hogy gondoljuk. Először nem is volt világos, hogy egyáltalán mi a problémájuk. Hiába mentem be egyeztetni, hiába mondtuk, hogy mi nem suttogó propagandát engedtünk adásba, a Tilos szerkesztői hajthatatlanok voltak, mintha csak előre elkészült volna az ítélet. 4 éve vagyok itt, mindig úgy képzeltem, hogy a Tilos Rádiónál sok oldalról meghallgatják az érveket. A Tilos szerint bocsánatot kellett volna kérnünk, hogy behívtuk Fodort, de szerintünk nem volt miért. Az elveim azt mondják, hogy mindenkit meg kell hallgatni. Ha ilyen történik a Tilosban, mint most velünk, mit várjon az ember a világban máshol?”
Marjai Judit hozzátette:
„Ingyen csináltam a műsort 4 éve, napokon át készültünk, történészek, csillagászok és más vendégek jöttek hozzánk. Soha senki nem köszönte meg ezt, csak élveztük, hogy van egy szabad közösség és létezik egy szabad rádió. Nem értem, és nagyon szomorú vagyok, miközben még mindig azt remélem, hogy valami tévedésről van szó, hiszen ilyesmit elképzelhetetlennek tartottam a Tilosnál. Egyébként nem érzünk haragot és gyűlöletet, hanem egyszerűen értetlenül állunk ez elől. Nem titkolom, megvisel az ügy. Pröhle Gergely, Schmidt Mária, Gyurcsány Ferenc, Kuncze Gábor, Széll Bernadett, ifj. Lomnici és még jó páran jártak már a Tilosban vendégként! Abból sem volt gond, amikor Demszky Gábor volt a vendégünk. Erre most az egykori SZDSZ elnök, Fodor Gábor miatt?!”
Megkérdeztük a másik felet, a letiltást közlő szerkesztőket is – rövid válaszokat kaptunk
A Media1 megkereste az ügyben a másik oldalt, vagyis Bari Jutkát és Proics Lillát, akik a Gyökérkezelés stábjával közölték a fél évre szóló letiltásukat. Kérdésünkre, hogy tényleg azért kapott letiltást a Gyökérkezelés, mert behívták Fodort a készítői, Proics Lilla – hangsúlyozva, hogy ő most a Tilos Szerkesztősége nevében válaszol – ennyit felelt:
- „Nem, nem azért kapott.” (Azt Proics Lilla, illetve a Tilos Szerkesztősége nem fejtette ki érdemben, hogy akkor miért.)
Kérdésünkre, hogy van-e tilalom politikusok behívására, azt írták:
- „Nem, az viszont szerepel többször is hangsúlyozva az szmsz-ünkben, hogy a rádiónak meg kell őriznie függetlenségét és autonómiáját, ezt pedig a szerkesztőségnek feladata képviselni.”
(A Tilos letiltott műsorkészítői viszont épp erre is hivatkozva érzik úgy, hogy az ő autonómiájukat és műsorkészítői függetlenségüket sértették meg azzal, hogy Fodor behívása miatt lelőtték a műsorukat – azt pedig butaságnak tartják, hogy megsérült volna a rádió autonómiája azzal, hogy Fodort behívták.)
Arra a kérdésünkre, hogy hogyhogy egy közéleti műsorba nem mehet el politikus, azt felelte a Tilos szerkesztősége:
- „Elmehetnek, ahogy meg is teszik számos fórumon. Mi viszont nem akarunk +1-et biztosítani nekik.”
Arra, hogy ez a fajta kirekesztése a politikusoknak hogyan egyeztethető össze a rádió szabadelvűségével, nyíltságával, azt felelték:
- „A politikusság nem védett tulajdonság, ezért a kirekesztésük nem értelmezhető. Nem egyik vagy másik politikust, hanem általában a politikai populizmust és propagandát kerüljük a kezdetektől fogva.”
Kíváncsiak voltunk arra is, mit mond a Tilos szerkesztősége arra, hogy a Gyökérkezelés stábja szerint a műsoruk egyáltalán nem tartalmazott kormánypropagandát, és egy közéleti műsornak természetes velejárója, ha politikus is vendég, azt felelte a Tilos szerkesztőség:
- „Mi úgy találtuk, hogy azt is tartalmazott. A műsorkészítők pedig tudhatták volna, ha részt vesznek a közösség életében, hogy nálunk nem természetes.”
Azt a szerkesztőség sajnos már nem fejtette ki, hogy mit találtak ténylegesen propagandának az adásban. Arra, hogy lehetséges-e az, hogy a Tilos Rádió egyes szerkesztőinek személyes politikai véleménye, preferenciája miatt tiltanak le műsorokat, amiért az érintett szerkesztőknek nem szimpatikus egyik vagy másik politikus, egyetlen szóval felelt a szerkesztőség:
- „Nem.”
Rákérdeztünk, hogy a korábbi politikusok meghívásából miért nem lett balhé és letiltás, például Demszky esetében miért nem volt gond, annyit felelt a Tilos szerkesztősége:
„A szerkesztőség sajnos nem mindig elég éber.”
Nem a kérdéseinkre válaszolva egyébként a Tilos szerkesztői külön még küldtek egy néhány mondatos, konkrétumokat mellőző, a megszűnő műsor stábját zavaros indokokkal bíráló szöveget is, mely így hangzik:
„A rádiónk sajátja a befogadás, sok itt megjelenő témának máshol nincs is tere a hazai médiában. A Tilos 33 évvel ezelőtt kalózrádióként indult, máig közösségi rádió, de mostanra közel 400 önkéntes műsorkészítővel és önkéntes, határozott időre választott testületekkel működik. A szerkesztőség döntéseit a közösségi alapelveink segítik. A Gyökérkezelés tagjai a saját autoritásukat a rádió közösségének érdekei elé helyezték. A műsorvezetők autoritása fontos, de nem írhatja felül a rádió függetlenségét és szabadságát.” Arra ez a szövegrész sem ad választ, hogyan, miképp is sérült volna meg a rádió függetlensége és szabadsága azzal, hogy más, a rádióban már megfordult politikusok után ezúttal éppen Fodor Gábort kérdezték meg a közéleti műsor készítői, akiknek nem volt tudomásuk arról, hogy tilos behívni politikust, hiszen ilyen kitétel nem szerepel a szabályzatban – valójában a rádiós műsorkészítők szabadsága sérülhetett meg akkor, amikor utólag olyanért szankcionálták őket (ráadásul egyből az egyik legsúlyosabb szankcióval), amit nem tiltott a rádió szabályzata.
Azt, hogy a műsor készítőinek vagy a Tilos Rádió szerkesztőinek van-e igaza a műsor megszüntetésével kapcsolatban, természetesen mindenki döntse el maga. (Várjuk a kommenteket cikkünk alatt a Facebookon.) A Gyökérkezelés megszűnéséhez vezető ominózus szeptember 2-i adást, benne Fodor Gáborral szereplésével az alábbi linkre kattintva megjelenő lejátszó segítségével, a Tilos Rádió oldalán hallgathatják meg.
A Tilos Rádióról két éve – amikor a Médiatanács majdnem elnémította a rádió frekvenciáját – interjút készítettünk akkori ügyvezetőjükkel, Csabai Gábor Papóval. Ő egyébként információink szerint maga is megdöbbent azon, hogy most a Gyökérkezelés ügyében milyen döntést hoztak a szerkesztők.
A Papóval készült korábbi beszélgetésünk a Tilos Rádióról itt hallgatható meg.
Frissítés 2024.09.27 13:39
Megszólalt Schiffer András: ez téboly
Az ügyben Schiffer András közéleti szereplő, ügyvéd, egykori LMP-s elnök is megszólalt, tébolynak nevezve, hogy Fodor Gábor meghívásának ilyen következményei lettek – erről bővebben itt olvashatnak.
Frissítés 19:39
Megszólalt Fodor: ilyen cenzúra a Kádár-rendszerben volt
A hírre később Fodor Gábor is reagált. Szerinte „ilyen a Kádár-rendszerben volt”. Mondott mást is a Tilos Rádió és a Gyökérkezelés letiltásának ügyéről, amiről ide kattintva olvashatnak.
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.