
„Most mi lesz velünk Metropol nélkül?” – Karácsony Gergely reagált a propagandalap felfüggesztésére
Csöppet sem fog hiányozni a főpolgármesternek a lap.

Csöppet sem fog hiányozni a főpolgármesternek a lap.

A Fidesz-közeli médiaholding elismerte, hogy nem jelenteti meg a Metropol című termékét. Korábban a Media1 írta meg: elszállították a Metropol jellegzetes kék dobozait Budapest közterületeiről.

Csak hónapokkal az eset után hozta nyilvánosságra a Hit Gyülekezete, hogy egy panasz nyomán 2025. október 1-jei hatállyal felfüggesztették N. József lelkészt, vagy ahogy a sajtóban máris emlegetik: „Bróker Józsit”.

Kövér László sajtófőnöke kitiltotta Gulyás Balázst, a Gulyáságyú Média alapítóját az Országházból, miután interjút próbált készíteni a gyermekvédelmi ügyekért felelős Fülöp Attila államtitkárral. Gulyás kollégája, a YouTube-csatorna operatőre, Vigh Frodó Gergely is hasonló büntetésben részesült. Az Országgyűlés Hivatala nem először keveredik súlyos konfliktusokba újságírókkal és akadályozza a nyilvánosság képviselőinek munkáját: korábban kártérítés kifizetésére is kötelezte már az Emberi Jogok Európai Bírósága Magyarországot, amiért Kövér László stábja újságírók munkáját akadályozta.

Az EPER Rádió szerkesztősége rendkívüli közleményben jelezte: szerintük nincs biztosítva a független működésük, és a fenntartó Media Universalis Alapítványnál jogszerűtlennek tartott lépések történtek. A stáb felfüggeszti munkáját a Media Universalis Alapítvány felé, és Szabad EPER Rádió (SZER) néven folytatja tevékenységét.

Úgy módosult a 2026-os adócsomag-tervezet, hogy az a jövő évben csak fél évre, június 30-ig függesztené fel a korábban nagy politikai játszmák eszközévé vált reklámadót. A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) szerint a 7,5%-os adókulcs visszavezetése visszavetné a gazdaságot és a médiapiacot, ezért egyeztetéseket szorgalmaznak a kormánnyal. Cikkünkben felidézzük a reklámadóval kapcsolatos korábbi politikai játszmát is.

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének monitoring bizottsága, a PACE szerint a Halász János (Fidesz) által benyújtott törvénytervezet lehetetlenné tenné a civil szervezetek és a független média működését, sőt, a létezését is, ezért a jogszabály tárgyalásának felfüggesztésére szólították fel a magyarországi Országgyűlést.

Budapest főpolgármestere bejelentette, hogy mai, csütörtöki brüsszeli tárgyalásain azt fogja kérni, hogy civileket és a szabad sajtót ellehetetlenítő törvény elfogadása esetén az Európai Bizottság kérje az Európai Bíróságtól a jogszabály végrehajtásának azonnali felfüggesztését. Karácsony levelet is írt az Európai Bizottságnak.

Tévesnek bizonyult az a néhány lapban megjelent információ, hogy Donald Trump feloldotta a magyar médiát is érintő támogatásokat. Mint a Media1 több forrásból is megtudta, valójában nem történt ilyen, az amerikai elnök a magyar médiatámogatásokat is befagyasztó rendeletet nem vonta vissza, így továbbra is hiába várakoznak a megítélt támogatási pénzekre a győztessé nyilvánított magyar médiumok, akiknek ez jelentős fejfájást okoz most.

Donald Trump visszavonta azt a rendeletet, amely befagyasztotta a szövetségi források jelentős részét, köztük a magyar médiának is juttatott, különböző csatornákon keresztül érkező amerikai támogatásokat. A korábbi intézkedés aggodalmat keltett egyes magyar szerkesztőségekben, mivel nem jutottak volna hozzá a számukra megítélt támogatási pénzekhez. Volt, ahol már elbocsátáson gondolkodtak. (Frissítés: cikkünk megjelenését követően kiderült, hogy téves, hogy Donald Trump visszavonta azt a rendeletet, amely befagyasztja a támogatásokat!)