Bloomberg

Kirúgtak egy újságírót a Bloombergtől a fogolycseréről szóló hír idő előtti publikálása miatt

„Fegyelmi intézkedéseket” hozott több munkatársa ellen a Bloomberg News, miután a hírügynökség a múlt héten idő előtt közzétette az Oroszország és az Egyesült Államok közötti történelmi jelentőségű fogolycseréről szóló híreket, ezzel pedig kockáztatta a szabadon bocsátott amerikaiak biztonságát és veszélyeztette az embargó szabályait.

A Telex a The Guardian című brit lap nyomán számolt be a Bloomberg News fegyelmi intézkedéseiről, amit azután hozott a a hírügynökség, hogy az a múlt héten „idő előtt” közzétette az Oroszország és az Egyesült Államok közötti történelmi jelentőségű fogolycseréről szóló híreket, ami akár veszélybe sodorhatta volna a szabadon bocsátott amerikaiak (köztük egyébként két újságíró) biztonságát. A fogolycseréről (annak megtörténte után) és az érintettek kilétéről itt számoltunk be.

A Bloomberg ugyan megkapta az információt a fogolycseréről, de embargósan, vagyis csak azzal a kitétellel, hogy azt csak egy adott időpont után teheti közzé. A hírügynökség azonban ezt megszegve „idő előtt” publikálta az információt. (Az embargó lényege, hogy a média képviselői bizonyos hírekről bizalmas körülmények között előbb értesítést kapnak, mint hogy az nyilvánosságra hozható lenne.)

John Micklethwait főszerkesztő hétfőn e-mailben értesítette a szerkesztőséget, hogy több munkatárs fegyelmit kapott, de a vállalat azt nem közölte, hogy ez hány embert érint és mit takar egy ilyen fegyelmi. Azonban úgy tűnik, hogy legalább egy, a történettel foglalkozó riportert ki is rúgtak a Bloombergtől az eset miatt, legalábbis a The Guardian szerint.

„Múlt csütörtökön elhamarkodottan tettünk közzé egy történetet Evan Gershkovich és a többi fogoly szabadon bocsátásáról, ami veszélyeztethette volna a tárgyalásos csereügyletet, amely szabaddá tette őket”

– írta Micklethwait, a Bloomberg News főszerkesztője a munkatársaknak írt levelében, amelynek tartalmát a The Guardiannak is megerősítették.

„Még ha történetünk végül kegyes módon nem is hozott változást, ez egyértelműen megsértette azokat a szerkesztési normákat, amelyek miatt ez a szerkesztőség világszerte olyannyira megbízhatónak számít” – írta a főszerkesztő.

A hírportál európai idő szerint 7 óra 41 perckor tette közzé a hírt, miszerint a The Wall Street Journal (WSJ) riporterét, Evan  Gershkovichot és több más amerikai állampolgárt szabadon engednek a Moszkva és Washington közötti, a hidegháború óta legnagyobb fogolycsere részeként. Eközben az őket szállító moszkvai repülőgép még úton volt Ankarába a cserére kijelölt helyszínre. Nem sokkal később a Bloomberg egyik szerkesztője azt írta az X-en:

„Karrierem egyik legnagyobb megtiszteltetése, hogy segítettem közölni ezt a hírt. Imádom a munkámat és a kollégáimat”.

A Bloomberg híre (pontosabban annak időzítése) felháborodást váltott ki más újságoknál (köztük az orosz fogságból végül szerencsére kiszabaduló Gershkovichot foglalkoztató Wall Street Journalnál), amelyek embargó alatt tartották a hírt addig, amíg a csere le nem zajlott, és a foglyok biztonságban nem kerültek ki az orosz fogságból. (A Bloomberg szerkesztőjének a tweetjét később törölték, emlékeztet a Telex.)

A magyar szabályok szerint etikai vétség történhetett

Az embargó kezelését egyébként a magyar újságírói etikai kódex is szabályozza: az ilyen formában kapott információkat nem lehet közzétenni idő előtt, a MÚOSZ etikai kódexe szerint az embargó megsértése etikai vétségnek minősül. Az újságírói etikai kódex védi azt is, hogy például túszejtés és más hasonló esetekben az emberi életekre, biztonságra is tekintettel kell lenni az információk közlésénél, vagyis olyan belső információ nem tehető közzé, ami veszélybe sodorhat valakit.

A foglyok szabadulásáról itt olvashatnak és találnak videót is.

Videó: Hazatért orosz fogságából Evan Gershkovich, a WSJ és Alsu Kurmasheva, a Szabad Európa újságírója, valamint Paul Whelan, egykori tengerészgyalogos

16 év börtönre ítélték Evan Gershkovichot Oroszországban

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Bloomberg. Fotó: depositphotos / stock

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások