fbpx

médiaetika

Kárász Róbert, az ATV Start műsorvezetője 2019-ben

Megszólalt Kárász Róbert alapítványának minisztériumi milliói kapcsán a MÚOSZ Etikai Bizottságának elnöke

N. Kósa Judit, a legnagyobb taglétszámú hazai újságíró-szervezet etikai bizottságának elnöke úgy véli az ATV műsorvezetőjéről megjelent cikkek kapcsán közzétett állásfoglalásban, hogy a sajtó hitelességét és az újságírókba vetett bizalmat alapjaiban rengetheti meg, ha akár csak a látszata is felmerül annak, hogy megnyilvánulásukat az igazság keresésén és bemutatásán kívül más szempont is vezérelheti.

A Best magazin borítója Epres Pannival

Balhé lett a Best magazin Epres Panni gyászáról szóló anyagából, több médium le is törölte a hetilaptól átvett egyik írást

Ismert személyek és a „Nem tehetsz róla, tehetsz ellene”, valamint az érintett is élesen bírálja a Best magazin főszerkesztőjét, Sabján Johannát, amiért a lap címlapján szereplő Epres Panni gyászáról úgy közöltek írást és róla fotót, hogy nem is nyilatkozott hónapok óta. A Central Médiacsoport a Media1 megkeresésére közölte: sajnálja a történteket, elnézést kér.

A Newsreel, hogyan tanítsuk a jövő újságíróit? konferencia logója

Hova tart az újságírás jövője?

A digitális újságírás legújabb irányzatait sajátíthatják el a gyakorló és még most tanuló újságírók a „Newsreel, hogyan tanítsuk a jövő újságíróit?” projekt néven futó tananyagból. Elmentünk a témával kapcsolatos konferenciára Pécsre, és az újságírói készségek megváltozásáról, illetve az újságírás jelenéről és jövőjéről is sokat hallottunk.

Az M1 nemzeti hírcsatorna híradója

Visszavágott az MTVA-nak a perrel való fenyegetéssel elnémítani kívánt volt közmédiás munkatárs

Balogh Krisztina, az M1 volt riportere sajátos hangú „sajnálkozó” levet írt Papp Dánielnek, az MTVA vezérigazgatójának, miután az állami médiaóriás perrel próbálta elnémítani egykori munkatársát, mondván megsértette a jó hírnevét, illetve üzleti titkot sérthetett, amikor beszámolt arról, hogy hogyan engedelmeskedik a közmédia a Fidesz utasításainak, illetve hogyan sérülnek a közszolgálati alapelvek.

index.hu, index

Lopással vádolja az Indexet egykori szerzője – az Index főszerkesztője szerint alaptalanul

A Hazug Senkit működtető Sarkadi Nagy Márton oknyomozó újságíró szerint az Index ellopta a Ripost elképesztően rossz gazdasági adatairól szóló cikkét. Tóth-Szenesi Attila, az Index főszerkesztője szerint azonban alaptalan a vád, hiszen ők Sarkaditól függetlenül, nyilvános cégadatokból dolgoztak. Sarkadi a Főszerkesztők Fórumához fordul.