Lapunk, a Media1 csak ritkán közöl saját véleménycikkeket, ami nyomatékot ad azoknak a különlegesen fontos pillanatoknak, amikor ezt mégis megtesszük. Például most, amikor ezúton is megköszönjük Csernyánszky Judit újságírónak a kiállását szaktársai, köztük lapunk mellett, másrészt a sajtószabadság mellett.
Mint arról már beszámoltunk, a Klubrádió tudósítója tegnap, csütörtökön, a Kormányinfó nevű kormányzati sajtótájékoztató kezdete előtt mintegy másfél órával e-mailt kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától, hogy részt vehet az Orbán Viktor részvételével zajló sajtótájékoztatón. Amikor a sajtótájékoztató helyszínére, az újból rendőrkordonokkal elzárt Karmelita kolostorhoz érkezett és azt tapasztalta, hogy 3 lap, a Magyar Hang, a Media1 és a Gulyáságyú Média munkatársai ezúttal sem léphetnek be a rendezvényre és rendőrökkel tartják őket távol a kormányzati potentátok, Csernyánszky Judit azt mondta, hogy ő nem vesz részt színjátékban, kiáll a médiaszabadság mellett, bojkottálja a rendezvényt, mert rosszul érezné magát ezek után, ha látva a történteket, bemenne.

A Magyar Hangot, a Media1-et és a Gulyáságyú Médiát nem először zárták ki a Kormányinfóról és más állami sajtónyilvános rendezvényekről. Ilyenkor nem csupán az adott lapok vezetésével szemben valósul meg törvénysértés, de ez súlyos tiszteletlenség azokkal az emberekkel szemben is, akik az adott lapokat olvassák. Ráadásul teljes szereptévesztés, hivatali hatalommal való visszaélés a kormányzat részéről, hiszen egy miniszter vagy miniszterelnök feladata a szolgálat lenne, és a szolgálat része az, hogy válaszol a nyilvánosság képviselőinek, akkor is, ha az számára valamiért nem szimpatikus. Ehhez képest ma Magyarországon jól láthatóan a szocializmushoz hasonlóan valójában már állami csinovnyikok döntik el, kiket tartanak arra érdemesnek, hogy beléphessen egy sajtótájékoztatóra.
Ez súlyos beavatkozás a médiapiacba és súlyosan sérti az egyenlő bánásmód törvényileg garantált elvét. Emellett elképesztő pofátlanság.
Az külön szomorú, hogy a rendőrséget alkalmazzák egy törvénytelenséghez, a rendőrség pedig közreműködik efféle eljárásokhoz, ahelyett, hogy azt jegyzőkönyvezné, hogy a kormányzat épp milyen törvénytelen módszerrel akadályozza a sajtótörvény gyakorlását, hírlapok tájékoztatási funkcióinak ellátását. Havasi Bertalanban, a miniszterelnök sajtófőnökében pedig annyi bátorság sincs, hogy kiálljon a kizárt lapok munkatársai elé, és közölje az indokokat. Utólag is csak egy végtelenül zavaros, mondhatni cinikus egymondatos választ ad a történtekkel kapcsolatban és nem válaszol egyes kérdésekre.
Néhány éve Németországban vettem részt a helyi „Kormányinfón”. A szervezők elmesélték, hogy náluk az a rendszer, hogy az újságírók hívják meg a kormány különböző tagjait hétről-hétre és minden médium részt vehet, hogy ott kérdéseket tegyenek fel. Az a kormánytag, aki esetleg bojkottálja a sajtót, előbb vagy utóbb megbukik, vagy legalábbis megérzi a népszerűségében, hogy méltatlanul bánik a médiával.
Lehet így is, és lehet úgy , ahogy az Orbán-kormány csinálja most már huzamosabb ideje. Újságírók kérdései elől menekülni, Pegasus kémszoftverrel lehallgatni őket és a magánéletükben is vájkálni, kizárni a sajtó munkatársait a sajtótájékoztatókról, vagy akár törvénycsomaggal az orosz idegen ügynök törvényhez hasonlóan külföldi ügynöknek nyilvánítani a nem szimpatikus lapokat. Mindez nem vall egyenes jellemre és bátorságra, pláne nem demokratikus.
Még egyszer köszönjük Csernyánszky Juditnak és a Klubrádiónak a hősies kiállást.
Zavaros választ adott Havasi Bertalan, miért tiltottak ki 3 lapot Orbán Viktor Kormányinfójáról
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.