dr. Murai András és dr. Kovács Attila, középen a METU ikonikus körépületével

Váratlanul elbocsátotta a Budapesti Metropolitan Egyetem dékánja az újságíróképzésért is felelős intézet vezetőjét és két oktatót

A Media1 értesülése szerint a félév kezdete előtt mindössze néhány nappal váratlanul megvált csütörtökön dr. Kovács Attila, a legnagyobb magyar magánegyetem, a METU dékánja dr. Murai Andrástól, a Kommunikáció és Médiatudomány szakot is magába foglaló Kommunikáció-tudományi Intézet és egyben az Újságírás Központ vezetőjétől, valamint két oktató, Gócza Anita főállású mestertanár, újságíró és Gayer Zoltán főiskolai docens is elvesztette az állását. Ezután azonnal tíz oktató, köztük több ismert újságíró is levélben fejezte ki nemtetszését és aggodalmát az ügyben a dékánnak. A METU szerint azonban felkészültek a félévre és nincs veszélyben a médiaoktatás a hármas elbocsátás ellenére.
Mediamap közterületi médiafoglaló rendszer

Újjászületik a közterületi reklám

A MediaMap platformja megszünteti az Out-of-Home (OOH) piac legnagyobb akadályait: az áttekinthetetlenséget és a bonyolult foglalási folyamatokat. Felhasználóbarát térképes felületével, készletinformációival és aggregált kínálatával a kisebb és közepes vállalkozások versenyképes pozícióba kerülhetnek a fogyasztók figyelméért folytatott harcban. (x)

Tovább a részletekért »

Dr. Murai András egyetemi docens (borítóképünkön balra) 2010-től 2023. augusztus 31-ig, tegnapig dolgozott a korábban még BKF néven is ismert METU (Budapesti Metropolitan Egyetem) fontos pozícióban: több mint egy évtizeden át vezette a Kommunikáció-tudományi Intézetet. Ő vette át az Újságírás Központ teendőit is az egyetemről év elején távozó Javorniczky Istvántól, a kommunikáció (újságírás) szak megalapítójától. A METU máig egyik legnépszerűbb és egyik legfontosabb szakáról van szó, ezért sokakat ért váratlanul az egyetem oktatói körében, hogy Muraitól tegnap, épp az őszi egyetemi szemeszter kezdete előtt megvált Kovács Attila, az Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar idén kinevezett új dékánja. Az elbocsátásról Murai kollégái csak a távozó szakember búcsúleveléből szerezhettek tudomást, ugyanis az egyetem vezetősége nem tájékoztatta őket a jelentős fejleményről.

Murain kívül két másik fontos munkatárstól, Gócza Anita főállású mestertanár újságírótól és Gayer Zoltán főiskolai docenstől is megvált csütörtökön Kovács Attila.

Magyarázatot kérnek és aggódnak a METU oktatói

A fejleményekről utóbbi két ember elbocsátása esetében sem tájékoztatta a szak többi oktatóját, holott ez nyilván őket is érinteni fogja, hiszen a tárgyakat így szét kellene dobni a többi munkatárs között. Az újságíróképzés oktatói ma, pénteken, 10-en levélben fordultak a dékánhoz magyarázatot kérve a történtekre, valamint kifejezték nemtetszésüket és aggodalmukat a történtek miatt, mivel Murait jó szakembernek tartották, aki szavatolta az autonómiát az oktatók számára. A levelet aláíró oktatók azt kérik, hogy a dékán adjon számukra tájékoztatást arról, hogyan fog így elkezdődni a szemeszter néhány napja, hogy oldják meg a helyettesítéseket, illetve mi indokolta az érintettek menesztését épp ekkor, a szemeszter indulásakor. Azt is kérték a levél aláírói, hogy a dékán vázoljon fel jövőképet a képzés jövője szempontjából, mivel nyugtalanítja őket a helyzet.

A Murait elbocsátó Kovács Attila idén vette át a dékáni posztot a távozó Papp-Váry Árpád marketingkommunikációs szakembertől. Kovács Attila (borítóképünkön jobbra) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről érkezett a METU-ra, de neve sokak számára onnan is ismerős lehet, hogy a szervezet weblapja szerint máig ő a kormányközeli think-thank, az úgynevezett Alapjogokért Központ EU-s kutatási igazgatója. Kovács olyanokkal ül egy vezetőségben az Alapjogokért Központban mint például a fideszes propagandahálózat, a KESMA vezetője, Szánthó Miklós, akiről korábban kiderült, hogy belépője van a miniszterelnök munkahelyére, a Karmelita Kolostorba. (Az Alapjogokért Központ szervezte idén tavasszal a jobboldali CPAC Hungary nevű konferenciát Budapesten a Bálnában, ahonnan jelentős nemzetközi felháborodást is kiváltva, egy amerikai szenátorral készülő interjúja kellős közepén biztonsági személyzettel dobták ki a szervezők Garamvölgyi Flórát, a The Guardian című brit lap a rendezvényre az Egyesült Államokból érkező újságíróját. A történtekre a központ máig nem adott magyarázatot a Media1 írásos érdeklődésére.)

A METU szerint minden rendben lesz

A Media1 megkereste a METU-ról tegnap elbocsátott Murai Andrást, de nem kívánt nyilatkozni. A Budapesti Metropolitan Egyetem részéről hivatalos kérdésünkre, hogy mi indokolta a félév kezdete előtti elbocsátást, illetve ki veszi át az ország legnagyobb magánegyetemén az eddig Murai András által vezetett Kommunikáció-tudományi Intézet vezetését és kihez kerül az Újságírás Központ igazgatása, tehát ki felel majd vezetőként a médiaoktatásért, újságíróképzésért, a következő nyilatkozatot küldték el válaszként:

„A Budapesti Metropolitan Egyetem a folyamatos fejlődésben hisz, amely egyebek mellett például az újságírói szakma digitális és fenntarthatósági szempontokra fókuszáló átalakulására adott válaszok szem előtt tartását, a kor és a hallgatók folyamatosan változó igényeinek megfelelő oktatást jelenti, amelyek miatt a kar átalakítása vált szükségessé.

Az Egyetem Szenátusa augusztus elején hozott döntése értelmében az Üzleti, Kommunikációs és Turizmus Kar új szervezeti struktúrában működik tovább.

A Szenátus döntése szeptember 1-jei hatállyal lépett életbe, így ennek az átalakulásnak a részeként közös megegyezéssel történő jogviszony megszüntetésre tettünk javaslatot az említett oktatók számára a tegnapi nap folyamán, amelyben egyébként a munka törvénykönyvénél kedvezőbb kondíciókat javasoltunk.

A megújult Marketing és Kommunikáció-tudományi Intézetet dr. Dér Csaba Dezső vezeti, aki 2008-tól főállású oktatóként vesz részt az egyetem életében marketing területen, elsősorban reklám és PR szakirányon. Számos tanulmánya mellett nemrég jelent meg Új utak a kulturális marketingben című könyve, amelyben a digitalizáció jelentőségét helyezi fókuszba.

»Nagy megtiszteltetés és szakmai kihívás számomra a felkérés. Az intézet vezetőjeként az egyre növekvő hallgatói igények kiszolgálásán túl az iparági kapcsolatok erősítését is fontos fejlődési útnak tartom annak érdekében, hogy korszerű, gyakorlati, az iparág elvárásainak megfelelő naprakész tudással rendelkező hallgatók kerüljenek ki az egyetemről« – nyilatkozta az intézetvezető. ”

A METU válaszában végül hangsúlyozta: a szak és az egyetem oktatói felkészülve várják a hallgatókat. Újbóli kérdésünkre, hogy a nem hivatalosan újságírás szakként is emlegetett kommunikációtudományi szakot is dr. Dér Csaba Dezső vezeti-e majd, azt írták, minden személyi döntést a Kar vezetője kellő időben meg fog hozni, és arról az egyetemi közösséget tájékoztatni fogja.

Egyelőre tehát arra nem kaptunk érdemi választ, ki vezeti ezután az Újságírás Központot. Mivel jövőidőben fogalmaztak, feltételezhetően még keresik, kire bízhatják a feladatot.

Frissítés 2023.09.04

Fokozódik a felháborodás

Újabb cikkünkből kiderül, hogy az egyetem válasza egyáltalán nem nyugtatta meg az oktatókat és a hallgatók egy részét sem, akik maguk is petíciót fogalmaztak. Réti Pál újságíró pedig bejelentette, hogy már a most kezdődő félévben sem tartja meg óráit, a felkérését visszamondja.

Egyre nagyobb a balhé a Budapesti Metropolitan Egyetemen a napokban történt nagy kirúgások miatt: újabb távozás és petíciók

Frissítés 2023.09.05.

Megszólalt Kepes András, a Kar egykori dékánja

Kepes András író, újságíró, műsorvezető, egyetemi tanár, a Kar egykori dékánja a Media1 érdeklődésére elmondta, miért tartja Murai András elbocsátását üzletileg és szakmailag is elhibázottnak. Hogy mit mondott Kepes, arról újabb cikkünkben olvashatnak.

Kepes András is kiáll az elbocsátott METU-s vezető mellett

Frissítés 2023.09.05.

Egyszerre több mint 10 oktató, főleg újságírók is távoznak

Újabb hírünkből kiderül, hogy több mint 10 oktató, főleg újságírók is távoznak.

Fokozódik a balhé, egyszerre mondott fel 10 oktató a Budapesti Metropolitan Egyetemen

(Disclaimer: jelen sorok szerzője maga is oktatott 2020 szeptembere és 2023 tavasza között újságíráshoz kapcsolódó tárgyakat a METU Üzleti, Kommunikációs és Turizmus Karán külsős óraadóként.)

Bejelentették a távozó Papp-Váry Árpád, a Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kara dékánjának utódját (frissített)

Mi lesz a médiaoktatással? – Vendégünk volt dr. Tóth Ágnes oktatási szakértő, a METU elnök-vezérigazgatója

„Megkérdezték, baloldali vagy jobboldali vagyok-e. Nem, én a Javorniczky István vagyok!” – interjú Javorniczky Istvánnal

Botrány a CPAC Hungary-n: egy amerikai politikussal készülő interjúja kellős közepén eltávolították a szervezők a The Guardian tudósítóját

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borító: dr. Murai András és dr. Kovács Attila, középen a METU ikonikus körépületével

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások