Pikó András, Józsefváros (Budapest VIII. kerületének) polgármestere, a Klubrádió egykori műsorvezetője

Pikó András: Bodacz Balázs gyerekekről gyártott lejáratóanyagot a HírTV-nek, aggályos, ha ő lesz a köztévé hírterületért felelős vezetője

Pikó András, Józsefváros polgármestere, egykori köztévés és klubrádiós műsorvezető szerint komoly aggályokat vet fel, hogy az a Bodacz Balázs lesz a köztévé hírterületért felelős vezetője, aki korábban a HírTV munkatársaként, a Fidesz propaganda kiemelt műsorában gyerekekről,a Hallgatói Hálózat tagjairól, köztük az akkoriban mindössze 17 éves Pikó Fruzsináról (Pikó András lányáról) gyártott „bajnaigárdázós” lejáratóanyagot.

Szemlátomást nagyon csalódottan fogadta Pikó András, Józsefváros polgármestere, egykori újságíró, hogy Horváth P. András, az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató Zrt. ideiglenes vezérigazgatója Bodacz Balázst kérte fel a köztévé hírterületének irányítására.

Pikó Facebook-oldalán arra hívja fel a figyelmet:

„Bodacz készítette 2013 márciusában az akkori HírTv hírhedt „oknyomozó” műsorába, a Célpontba azt az anyagot, melyet március 15-én a nemzeti ünnepen sugároztak a „Passzív székházostrom” címmel az akkori Fidesz székházfoglalásban résztvevőkről, Rózsa Milánról leginkább és a Hallgatói Hálózat tagjairól, köztük kiemelten az akkor épp 17 éves lányomról, Pikó Fruzsináról. Ok voltak, ahogy Bodacz elnevezte őket: a Bajnai gárda. Hónapokig ezt harsogta a Fidesz és a propagandája. (Azóta hozzáférhetetetlenné tették az anyagot.) Azon kívül hogy részt vett a NER elleni diáktüntetéseken, Fruzsi azért lett Bajnai gárdájának a tagja, mert rajtam, az édesapján keresztül Bodacz Bajnaihoz tudta kötni, hisz én szerkesztettem akkor Bajnai alapítványának, a Haza és haladásnak a blogját. Természetesen erről a lányom nem tehetett, valószínűleg nem is tudott – és igen, valóban: ez klasszikus „apák és lányok”. Fruzsi innentől kezdve, amíg a fideszes propaganda „bajnaigárdázott”, valóban célponttá vált. Az apjaként végig néztem, ahogy a parlamentet blokád alá vevő akciójuk után elviszik a rendőrök, vártam rá a Gyorskocsi utcánál, de mindezek vállalt kockázatai voltak annak, hogy élt a demokratikus állampolgári jogaival. Ami valódi sérelmet, maradandó nyomot hagyott rajta, az az volt, ahogy Bodacz, a Célpont és a HírTV, majd utána a szinte teljes akkori Fidesz propaganda megpróbálta lejáratni, kicsinálni a Hallgatói Hálózat diákjait, köztük olyan középiskolásokat, mint ő. Ahogy célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs.”

Bodacz Balázs, az ATV műsorvezetője
Bodacz Balázs. Fotó: ATV Sajtóosztály / Media1-archívum

Pikó András hozzátette:

„Az, hogy kiket emelnek vezetővé a közmédiában, nem az én felelősségem. Ezért politikusként nem is kívánom ezt kommentálni. De egykori közszolgálati tévésként és Pikó Fruzsina apjaként kérdezem: tényleg a hírhamisító után csak olyan vezetőt lehet találni erre a fontos posztra, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz propaganda egyik kiemelt műsorában?

Az említett riport korábban, a HírTV internetes oldalán is elérhető volt, de végül eltávolították
Az említett riport korábban, a HírTV internetes oldalán is elérhető volt, de végül eltávolították

Bodacz Balázs, aki 2018-ig a HírTV munkatársa volt, majd az Újpest Médiánál tevékenykedett, 2022-től pedig az ATV-nél lett műsorvezető, csütörtökön este jelentette be, hogy négy év után távozik az ATV-től. Állítása szerint olyan helyen fogja folytatni a pályáját, ahol „szintén nagyon fontos lesz, hogy hazugságoktól, manipulációktól, lejáratásoktól és álhírektől mentesen tud az ottani kollégáival együtt dolgozni, ami közmegelégedésre szolgál.”

Hozzátette: „Azon fogok dolgozni, hogy így legyen, meg fogják tudni, hogy hol”, de akkor nem nevezte meg a médiumot, ahová tart.

Ugyanakkor a környezetében többen is úgy tudják, hogy a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. (azaz az MTVA és a Duna Médiaszolgáltató átalakulásával megújuló közmédia) köztévé hírterületéért felelős vezetője lesz: erről elsőként a 24.hu írt, de a Media1 forrásai is így tudják. (Megkeresésünkre ezt Bodacz nem tagadta, de nem is erősítette meg, hanem nem kívánt nyilatkozni.)

Horváth P. András, a közmédia ideiglenes vezérigazgatója egyébként azt mondta, egyelőre csak feltételezés a 24.hu névsora a leendő szakmai vezetőkről. Ennek azonban ellentmond, hogy Bodacz környezetében mindenki úgy tudja, hogy vezetői felkérést kapott az állami tévénél.

A Media1 keresi Pikó András kritikus szavai miatt a közmédiát és Bodaczot is. Ha az érintettek reagálnak Pikó kritikájára, az ügyre még visszatérünk.

Megtalálhatták a közmédia ideiglenes szakmai igazgatóit: volt MSZP-s igazgatót, ex-HírTV-s/ATV-s műsorvezetőt és volt 444-est kértek fel

A közmédia ideiglenes vezérigazgatója szerint minden csak feltételezés a kiszivárgott szakmai vezetőkről

Dr. Horváth P. András lett a közmédia átmeneti vezérigazgatója

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Pikó András, Józsefváros (Budapest VIII. kerületének) polgármestere, a köztévé és a Klubrádió egykori műsorvezetője

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Sütibeállítások