Kálmán Olga, a DK országgyűlési képviselője egyszer már kiperelte az állami televízió vezetőinek fizetését: akkor a 2022-es adatokat adták meg. Azóta a „jó munkáért” fizetésemelést is kaptak az MTVA (Médiaszolgáltató- támogató és Vagyonkezelő Alap) egyes munkatársai, így az ellenzéki párt 2023-ban újra kikérte a bérlistákat, üzleti titokra hivatkozva azonban először elutasították a bérlista kiadását, emiatt ismét bírósághoz fordult a politikus. Első- és másodfok után most a Kúria újra kimondta: ezek közérdekű adatok, tehát nem titkolhatók.
„A két adatigénylésből az derül ki, hogy a propagandisták 2022 és 2023 között – miközben az adatigénylési per zajlott – átlagosan 15 százalékos fizetésemelést zsebeltek be” – közölte Kálmán Olga pénteki sajtótájékoztatóján.
A jogerősen hírhamisítónak nevezhető Papp Dániel esetében még trükköznek egy kicsit, az ő legfrissebb fizetését nem küldte meg az MTVA. Papp Dánielről pillanatnyilag az ismert, hogy 2022-ben havi 3,5 millió forintot keresett.
Németh Zsolt, a kollégái által csak „Pitbullnak” hívott hírigazgató nagyon kiválóan dolgozhat, mert 2022 és 2023 között 1,6 millióról 2 millió 690 ezer forintra emelték a bérét.
Az Orbán Viktorral egy időben rendszeres alákérdezős beszélgetéseket készítő Nagy Katalin, aki azóta már brüsszeli tudósító lett, forintban számolva több mint 2 millió 280 ezer forintot keres, de euróban kapja a fizetését.
Meszes Boglárka híradós műsorvezető, aki arról vált híressé, hogy bemondta, hogy egy újságíró kérdésekkel provokálta a fideszeseket, havi 1 millió 521 ezer forint bérben részesül. Két éve még „csak” 1,3 milliót kapott.
Császár Attila vezető politikai riporternek is nőtt a bére, 1 millió 470 ezer forint fizetést kap.
Lánczi Tamás 2 millió 450 ezer forintot keresett, de most már a Szuverenitásvédelmi Hatóság elnökeként tevékenykedik.
Az időnként antiszemita posztokat megosztó Siklósi Beatrix havi 1,9 millió forint fizetést vesz fel a közmédiában, őt is megjutalmazták közel 300 ezres emeléssel.
Kálmán Olga közölte: a DK továbbra is nyomon követ minden egyes forintot, amelyet az Orbán-kormány a saját propagandistáira költ a mi adónkból, mert minden költségvetési pénz a magyar embereké, és nem az áruló kormány szolgáié.
Kálmán Olga sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítették, mutatjuk a felvételt.
Úgy folyik el a közpénz az MTVA-nál, mintha lyukas hordóba öntenék
Súlyos milliárdokkal kerülhet többe az állami médiagépezet működtetése jövőre
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.