Horváth Oszkár, Somody-Solymos Eszter és Puzsér Róbert a Spirit FM Önkényes mérvadó c. műsorában 2024.06.12-én

Puzsérék a Spirit FM-en bírálták Rónai Egont – Reagált az ATV: tiszteletben tartjuk az ellenvéleményt

Puzsér Róbert, a Spirit FM műsorvezetője arról beszélt az ATV Csoporthoz tartozó rádióban, hogy szerinte „rohadtul nem korrekt”, ami Magyar Péterrel történt az Egyenes beszédben hétfőn. Ahogy arról beszámoltunk, Rónai Egon műsorvezető az adásban szembesítette a Tisza Párt alelnökét, hogy valótlanságot terjesztett nyilvánosan a csatornáról. Puzsér szerint a politikust lépre csalták, hasonlóan ahhoz, mint amikor ő volt főpolgármester-jelölt és őt hívták be egyszer a műsorba. Az ATV is reagált Puzsér a csatornát bíráló szavaira.

„Tiszteletben tartjuk a műsorkészítőink véleményszabadságát. Puzsér Róberték, ahogy eddig, ezután is szabadon véleményt mondhatnak náluk és elmondhatják a gondolataikat, kritikáját, akkor is, ha adott esetben azokkal nem értünk egyet.”

– így kommentálta a Media1-nek az ATV sajtóosztálya azt, hogy mint azt az Index, majd a 444 is észrevette, az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM-en, Puzsér Róbert Önkényes mérvadó című műsorában is téma volt Magyar Péter és az, ami vele az Egyenes beszédben történt. Puzsér meglehetősen kritikusan fogalmazott a történekkel kapcsolatban.

Puzsér megszégyenítést látott

Puzsér a műsorában elítélően beszélt a csatornáról és a műsorvezetőről. Úgy fogalmazott, hogy egyszer ő is ehhez hasonló módon lett „lépre csalva” az Egyenes beszéd stúdiójában, amikor főpolgármester-jelöltként behívták. Puzsér szerint őt úgy tájékoztatták előzetesen, hogy Budapestről fognak beszélgetni, de amikor ott ült az adásban, szembesült azzal, hogy „én rasszista vagyok, mert egy öt évvel korábbi videóm hirtelen érdekes lett”.

„Behívjuk a vendéget, és ott az adásban szorítjuk sarokba, szégyenítjük meg, próbáljuk civilizációs normák mentén, de pont nem a közügyekkel kapcsolatban, jól érezhetően lejárató szándékkal megszégyeníteni az illetőt. Ez rohadtul nem korrekt” – hangoztatta a publicista és a Spirit FM műsorvezetője.

Puzsér Róbert szerint Rónai Egon megszégyenítette Magyar Pétert, és szereptévesztésbe került a műsorvezető. Puzsér szerint így nem kérdezhet egy újságíró valakitől, aki 30 százalékot szerzett az előző nap a választásokon. Szerinte közügy, hogy 30 százalékot szerzett, tehát nem arról kellene beszélgetni, hogy behívták-e a tévébe vagy sem.

A publicista szerint Magyar Péternek nem sok lehetősége volt az Egyenes beszéd stúdiójában, hiszen ott az adásban egyből nem tudja végigololvasni a dossziét és ellenőrizni annak tartalmát, miközben Rónai Egon jelezte, hogy abban találhatók meg a bizonyítékok.

„DK és Fidesz-közeli ATV Csoport”

Puzsér szerint Magyar konstruktív volt, amikor azt mondta, el fogja olvasni, majd konzultálnak erről, és várja a kérdést.

„Tovább lehetett volna a dolgon lépni, de Rónai Egon, mint egy bulldog, úgy kapaszkodott” – bírálta Puzsér a műsorvezetőt.

Puzsér Róbert azt mondta:

„Ez pont akkor történik, amikor éppen Magyar Péter megrendíti két olyan pártnak a pozícióját a politikai térben, amely két párt fájdalmasan közel áll az ATV csoporthoz, az egyik ilyen párt a DK, a másik ilyen párt a Fidesz.”

A rádió főszerkesztő-helyettese vette védelmébe Rónait

Az ATV Csoporthoz tartozó rádióban Puzsér és a történteket szintén bíráló Horváth Oszkár mellett csak többszöri próbálkozás után szóhoz jutó Somodi-Solymos Eszter, a rádió főszerkesztő-helyettese védelmébe vette Rónai Egont. Azt mondta:

szerinte az is a közélet része, hogy egy politikus valótlanságot terjesztett-e nyilvánosan egy szerkesztőséggel kapcsolatban, vagy sem – tehát a nyilvánosságnak, a nézőknek joga van megtudni, hogy mi történt valójában. Puzsér erre azt mondta, hogy a választások után nem a legjobb alkalom erre, mire  Somodi-Solymos Eszter azt mondta, ha meg a választások előtt történt volna meg a szembesítés a valósággal, akkor azzal vádolhatták volna az ATV-t, hogy a választásokat így akarja befolyásolni, így akarja Magyar választási eredményeit befolyásolni.

A Spirit FM főszerkesztő-helyettese azt is mondta:

szerinte elfogadhatatlan, hogy Magyar Péter közzéteszi egyes ATV-s munkavállalók felekezeti adatait, vagy hogy azt állítja, hogy nem hívták meg őt, holott de, és emiatt a televízió munkatársait esetleg indokolatlanul megvessék.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni.

Szembesítés egyenes adásban, kivonulás

Mint arról a Media1 is beszámolt, kivonult másfél perc után Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke az ATV Egyenes beszéd című műsorából hétfőn, amikor Rónai Egon a beszélgetés elején egy dossziét adott át számára.

A dossziéba – melynek tartalmát az atv.hu közzétette a félbeszakadó adás után – azt gyűjtötték össze, hogy 18 alkalommal hívták meg őt a csatorna különféle műsoraiba és 6 alkalommal tett eleget a meghívásnak a kampány során és szerepelt élő műsoraikban. A csatorna azt akarta bemutatni, hogy nem igaz, amit a politikus napok óta állított különféle nyilvános kommunikációi során (például a választások éjszakáján is), hogy az ATV nem biztosít számára megszólalási lehetőséget. Magyar már 2024. március 13-án, a pártja bejelentése előtt az Egyenes beszéd vendége volt, majd nem sokkal később, március 19-én a Startban vendégeskedett, majd megint több alkalommal az Egyenes beszédben szerepelt és épp az egyik adásban erősítette meg, hogy nem megy el az ATV EP-listavezetői vitájára, valamint két héttel ezelőtt a Heti Naplóban faggathatták őt a nézők is)

A Tisza Párt alelnöke azt mondta a dossziét kezébe véve, hogy tanulmányozni fogja később, de szerinte a valóság az, hogy március 28. és május 3. között egyetlen alkalommal sem hívta be az ATV, mire Rónai Egon azt mondta, ez tényszerűen nem igaz, ott van a dossziéban, hogy mikor hívták, mire a vendég azt kérdezte, van-e esetleg kérdése az előző napi választásokkal kapcsolatban, vagy beszéljenek-e inkább Németh Sándorról, az ATV tulajdonosáról, aki befolyásolja a műsorokat.

Rónai erre azt mondta, hogy Németh Sándor nem befolyásolja a műsort, és a szerkesztőségben több kollégája még soha életében nem találkozott Németh Sándorral. Magyar erre a műsorvezető szavába vágva megkérdezte, hogy van-e kérdése, vagy nincs, mire Rónai azt mondta, egy dolgot kérne, ha lehet, ezt az áldatlan kutyakomédiát hagyják abba, hogy üzenget nekik, majd megkérdezte, ezt megtudják-e beszélni. Ezek után Magyar úgy felelt: van-e kérdés? Erre Rónai elmondta: „van, ez például egy kérdés volt.”

A politikus ezek után lehajolt, elkezdte leszerelni magáról a mikrofont, közölte, hogy viszontlátásra, majd sértetten azt mondta:

„A legjobbakat, Németh Sándort üdvözlöm, minden jót” és eközben távozott a helyszínről.

Felekezeti lista

Ezt követően Magyar rövid időn belül két Facebook-bejegyzéssel is reagált, melyek közül az elsőben provokációnak minősítette a történteket, a televíziót a Fidesz házitelevíziójának nevezte, és ismételten Németh Sándort emlegette, mondván bizonyára az ő utasítására történt mindez és közölte, hogy szégyellje magát az ATV. Kijelentette, hogy mindenki kerülje el az ATV propagandaműsorait, mivel szerinte annál a HírTV is jobb, majd azt mondta, hogy a csatorna hazudik a meghívásokkal kapcsolatban és ő pedig őrzi az sms-eket a telefonjában, amelyek alátámasztják, hogy nem hívták őt egy hónapon át. Még ugyanaznap egy újabb Facebook-bejegyzésben több, a csatornánál dolgozó munkavállalóról is beazonosíthatóan közölte, hogy mely felekezetnek a tagja. Mint utóbb megtudtuk, a listán olyanokat is szerepeltetett beazonosíthatóan, akik egyébként nem állnak, soha nem is álltak kapcsolatban a politikus által megnevezett egyházzal.

Az egyházi tagokra vonatkozó lista közzétételét az elmúlt napokban többen is kritizálták (Kocsi Ilona MÚOSZ-elnök, Deutsch Tamás Fidesz EP-delegációvezető, Tényi István, Németh S. Szilárd ATV-vezérigazgató, Magyar Nemzeti Médiaszövetség), Tényi István a BRFK-nál feljelentést is tett, míg mások (az egykori ATV-s Havas Henrik és Vicsek Ferenc MÚOSZ alelnök, valamint Hadházy Ákos, Szabó Tímea, Bódis Kriszta) az ATV-t és Rónai Egont bírálták az Egyenes beszédben történt szembesítés miatt. Érték bírálatok azokat is, akik kétségbe vonták a műsorvezető jogát, hogy szembesítsen egy politikust hazugsággal nyilvánosan. Ilyen előzmények után, erről az ügyről esett szó szerdán este az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM-en Puzsér Róbert Önkényes mérvadó című műsorában.

A Media1 Magyar Péterhez kapcsolódó írásai ide, az ATV-hez kapcsolódó írásai ide kattintva érhetők el.

Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.
Borító: Horváth Oszkár, Somody-Solymos Eszter és Puzsér Róbert a Spirit FM Önkényes mérvadó c. műsorában 2024.06.12-én

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások