
Ezt érdemes tudni az ATV választási műsoráról
Ismert műsorvezetőkkel és több helyszínről jelentkező élő közvetítéssel készül az ATV a választás napjára: a csatorna maratoni műsorfolyamot indít vasárnap délutántól.

Ismert műsorvezetőkkel és több helyszínről jelentkező élő közvetítéssel készül az ATV a választás napjára: a csatorna maratoni műsorfolyamot indít vasárnap délutántól.

Előbb Hont András, majd az ATV-t működtető médiavállalat sajtóosztálya is arról beszélt, hogy Magyar Péter nemrég megfenyegette a csatornát – bizonyítékot azonban erről nem mutattak be. Az eddig ismert részletek alapján inkább a csatorna jövőjére vonatkozó kritikus vélemény hangozhatott el, nem pedig konkrét durva fenyegetés, és az is csupán informálisan, még a folyosón.

A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tulajdonú nonprofit cég és az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM. A műsorvezető Rónai Egon, a társműsorvezetői feladatokat pedig a rádió főszerkesztője látja el.

A Blikk az ATV vezérigazgatójának nyilatkozatát ismertető cikkében az Élet és Irodalom publicistájaként hivatkozott Bruck Andrásra, akinek a Rónai Egon Orbán Viktor-interjúját bíráló bejegyzése miatt a csatorna vezetése jogi lépéseket helyezett kilátásba a Btk. új, az „internetes agresszióról” szóló 332/A paragrafusa alapján. Azóta viszont nemcsak az derült ki, hogy a hivatkozott jogszabály várhatóan nem alkalmazható az ügyre, hanem az is, hogy Bruck hosszú évek óta nem az ÉS publicistája.

Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója egy kormánypárti médiacsoporthoz tartozó bulvárlapnak nyilatkozva azt állította, hogy akár egy év szabadságvesztés is kiszabható az Élet és Irodalom publicistája*, Bruck András bejegyzése miatt, amelyben az újságíró az Orbán-interjú kapcsán bírálta Rónai Egont. A Büntető Törvénykönyv érintett rendelkezésének szövegét áttekintve azonban úgy tűnik, a hivatkozott paragrafus nem alkalmazható az esetre, így felmerül, hogy az ATV vezérigazgatója téves jogértelmezés alapján vádolta meg bűncselekménnyel a publicistát – még ha Bruck bejegyzése stílusában valóban kifogásolható.

Több mint másfélszer hosszabb lett a Mérleg Rónai Egonnal című podcast, amikor Orbán Viktor, a Fidesz elnöke volt a vendég, mint amikor Magyar Péter, az ellenzéki Tisza Párt elnöke. A miniszterelnök egy 90 perces műsorban, Magyar viszont egy 53 perces műsorban volt látható, pedig az ATV a műsor bejelentésekor még arról beszélt, hogy minden vendégének azonos feltételt és összesen 45 percet biztosít majd. Mi áll a feltűnő aránytalanság mögött?

Hadházy Ákos úgy véli, Rónai Egon ATV-s műsorvezető Orbán Viktorral lezajlott másfél órás beszélgetésének tartalma is annak bizonyítéka, hogy ez a csatorna a hibrid rezsimet segít, a műsorvezető pedig rossz kompromisszumokat kötött. A politikus nem ért egyet Török Gáborral, aki szerint Rónai jó munkát végzett az interjú alatt.

A Hit Gyülekezete vezető lelkészének csatornája korábban még álhírnek titulálta a Media1 információját, amikor megírtuk, hogy elkezdték egy hosszabb interjú előkészítését Orbán Viktorral, amit Rónai Egon készítene a kormányfővel. Eleinte a Miniszterelnöki Kabinetiroda is tagadta, hogy Rónai interjút készítene Orbánnal, a miniszterelnök ma viszont már Facebook-oldalán kezdte el bepromózni az interjút. A Media1-nek egyébként írásos bizonyítéka van rá, hogy egy Orbán-interjú létrejönnének előkészítését már júliusban elkezdték.

Az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legújabb adásában Starcz Ákos, az Index vezérigazgatója és Ziegler Gábor, az Indamedia Network társtulajdonosa a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour és a TVR-Hét kiadóját, a Ringier Hungaryt érintő felvásárlásról beszélt.

Az ATV, a Spirit FM és az Index műsorvezetőjeként is tevékenykedő Rónai Egon podcast sorozatot indít.