Gulyás Márton, a Partizán alapítója és műsorvezetője

Gulyás Márton, a Partizán alapítója elárulta, lenne-e miniszterelnök vagy az MTVA vezérigazgatója (Media1-interjú)

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt Gulyás Márton, a Partizán alapítója. Az ismert youtuber, influenszer több éve megígért egy nagyobb interjút a Media1-nek, ami akkor végül Gulyás elfoglaltsága miatt meghiúsult, most azonban végre létrejöhetett a beszélgetés, amiből több érdekesség is kiderült.

Gulyás Mártonnal, a Partizán alapítójával készült beszélgetésünkben hosszabban is beszélgettünk a Partizán működéséről és finanszírozásáról, a kormánypárti sajtóban mostanában gyakran emlegetett Igazán Katalinról, a nemrég influenszerek által szervezett, óriási részvétel mellett megvalósult, a bicskei kegyelmi botrány miatti tüntetésről, és a Partizán, valamint Gulyás személyes jövője is szóba került, így például az is, hogy lenne-e miniszterelnök vagy akár az MTVA / közmédia vezérigazgatója.

A beszélgetés egy bejelentéssel indult a Partizán idén tavaszi újdonságáról, majd kiderült az is, miért hiúsult meg az a korábban, 2020-ban bejelentett kezdeményezésük, hogy a Partizán műsorait hagyományos televíziók, például a helyi kábelcsatornák is terjesszék. A Magyar Péterrel készült, óriási nézettségi sikert hozó élő Partizán-interjú is szóba került, és persze sok minden más, így például a szuverenitásvédelmi törvénycsomag is.

A Media1 teljes beszélgetése Gulyás Mártonnal, a Partizán alapítójával meghallgatható audio változatban az alábbi lejátszó segítségével, valamint 14 rádió is közzétette. Az audio változat helyett választhatja az interjú videós, YouTube csatornánkon közzétett változatát is.

AUDIO:

 

VIDEO:

Kipakolt Varga Judit exférje: Balásy Gyula cége sokszorosan túlárazta a rossz minőségű munkákat a Diákhitel Zrt.-nek, Rogán Antal mégis őket akarta

A kegyelmi botrányról és az oknyomozó újságírásról is hallgathatunk előadást az ELTE Médián tavasszal

Súlyos hamisítási botránya után az Év Riportere lett az MTVA-s Kucsov Renáta

Amennyiben még nem tette, iratkozzon fel a Media1 RSS csatornájára, hiszen így nem marad le a legújabb tartalmainkról! Ha csak a podcastra kíváncsi, feliratkozhat Spotify és iTunes csatornáinkra is. A Media1 podcast- és rádióműsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat minden héten:
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)
Még több hír érhető el a Media1-en. Megtalálhat minket Facebookon is. Feliratkozhat napi hírlevelünkre is.

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások