fbpx

habony árpád

Shabi Michaeli izraeli-grúz üzletember, a Brit Media 50 százalékos tulajdonosa.

Feljelentést terveznek a 168 Óra Rogán Antal barátjaként ismert társtulajdonosának letelepedési kötvényes cége ellen

Bűncselekmény gyanújával feljelentést tervez és megkárosítva érzi magát több olyan orosz állampolgár, akik magyar letelepedési kötvényt és az Európai Unióban szabad utazást biztosító vízumot vásároltak a VolDan Investments Limited nevű közvetítőcégen keresztül, ám állításuk szerint a kötvényük futamidejének lejártával nem kapták vissza a cégtől a kötvény áraként befizetett pénzüket.

A szlovén Nova24TV honlapja.

Szlovén lap: több milliárd forintnyi euró ment Magyarországról az SDS nevű párt médiájába

A Necenzurirano szlovén oknyomozó portál dokumentumokra hivatkozva állítja, hogy az eddig sejtett 4 millió helyett legalább 12 millió eurót, azaz mai árfolyamon legalább 4,4 milliárd forintot toltak bele magyar kormányközeli cégek olyan szlovén médiavállalkozásokba, amelyek az SDS nevű jobboldali párt propagandáját csinálják. Az ügyben Schatz Péter neve is előkerül, aki alapítója volt a Ripostnak.

Shabi Michaeli, a Brit Media 50 százalékos tulajdonosa

„Rogán Antal tíz éve a barátom, de soha nem volt közös üzleti ügyünk” – Interjú a 168 Óra kiadójának új társtulajdonosával, Shabi Michaeli izraeli-grúz üzletemberrel

Exkluzív interjút adott a Media1.hu-nak Shabi Michaeli izraeli-grúz állampolgár, aki a napokban 50 százalékos tulajdonossá vált a 168 Órát és az ELLE Magazint kiadó Brit Mediában. Az üzletember, akinek ez az első médiabefektetése, megerősítette lapunknak, hogy barátja Rogán Antalnak, a kormányzati hirdetésekért is felelős fideszes politikusnak, de elmondása szerint a médiavállalatba történő befektetésnek ehhez nincs köze. Az interjúban Michaeli azt is állította, hogy a sajtó valótlanul hozta összefüggésbe korábban a letelepedésikötvény-üzlettel. Elmondta azt is, hogy milyen fejlesztésekkel készül a vállalat: rádióban és televízióban is gondolkodnak, de a Klubrádió semmilyen szerepet sem tölt be a terveik között, függetlenül az abban lévő részesedésüktől. Egyebek mellett megkérdeztük az üzletembert arról is, baloldali lap marad-e a 168 Óra, és számítanak-e állami hirdetésekre, de szó esett arról is, milyen időtávon tervezi tartani a vállalatot.

Shabtai Michaeli, a 168 Óra és az ELLE Magazint tulajdonló Schwartz & Brit Média új társtulajdonosa

Rogán Antal izraeli-grúz üzletember barátja beszáll a Brit Mediába

A Media1 megtudta, hogy társtulajdonos lett a 168 Óra és az ELLE magazin kiadójában Shabi Michaeli izraeli-grúz kettős állampolgár, akinek neve évekkel ezelőtt a kormányzati reklámokért felelős politikus barátjaként került elő a sajtóban. A Media1 exkluzív interjút is készített Shabi Michaelivel, akit Rogán Antalhoz fűződő kapcsolatáról, a gyorskölcsönös cégéről és a befektetése céljairól is kérdeztünk.

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások