Füssy Angéla, a PestiSrácok egyik munkatársa az M1 állami hírcsatorna vendégeként

A PestiSrácok állítása szerint nem engedték be Ukrajnába egy munkatársukat

Hivatalosan nem tudni, miért tilthatták ki az országból a Munkácsra tartó Füssy Angélát, ahogy azt az egyébként oroszbarát Fidesz-közeli portál állítja.

A PestiSrácok állítása szerint munkatársukat, Füssy Angélát csütörtökön visszafordították a magyar-ukrán határról és közölték vele, három évre ki van tiltva az országból.

A helyszínen a lap szerint nem indokolták meg a fideszes médium képviselőjének kitiltását, de egy ukrajnai újságíró szerint az lehetett Ukrajna problémája, hogy álhíreket terjeszt.

Füssy egyébként Munkácsra akart elmenni, hogy írjon az egyik helyi magyar iskola körüli botrányról, ahol az évnyitón nem engedték lejátszani a magyar himnuszt, és a közösség tiltakozása ellenére is ukrán nemzetiségű igazgatót neveztek ki.

Érdemes megjegyezni, hogy bár hivatalosan nem tudni, miért tiltották ki Füssy Angélát, nem ez lenne az első, hogy hazugságon kapják: idén egyszer már rendőrök mentek ki az otthonába Magyarországon, hogy rágalmazásért elővezessék, végrehajtás is gyakori a lapnál, de hamisított már családi fotót, kötelezték már bocsánatkérésre Czeglédy Csabáról, illetve szolgáltatta már ki informátorát is az ügyészségnek.

Talán a PestiSrácok sem volt túl szimpatikus Ukrajnának: a portál az egyik legnyíltabban oroszpárti álláspontot hozza az ukrajnai háború kirobbanása óta még a fideszes univerzumban is. Az egyik munkatársuk, Georg Spöttle nemrég az oroszok által 2022-ben a földig rombolt Mariupolba is ellátogathatott úgy, hogy oda jelenleg csak az orosz állam leglojálisabb támogatói juthatnak be, és forgatott ott videót csupa csúsztatással és nyílt hazugsággal. Nemrég egy orosz propagandista volt a PestiSrácok vendége.

Kérdéseinket elküldtük Ukrajna külügyminiszériumának is, hogy igaz-e, amit a PestiSrácok írt Füssy kitiltásáról. Amint válaszolnak, közzétesszük a fejleményeket.

Rendőrök érkeztek hajnalban a PestiSrácok munkatársának otthonához, hogy elővezettessék

Végrehajtó kopogtatott a PestiSrácoknál

Füssy Angéla hazugsága miatt jogerősen pert nyert Szombathely városa a PestiSrácok ellen

Ismét bűnösnek találta a bíróság a PestiSrácok volt hírigazgatóját és a lap egyik munkatársát

Történt némi gikszer az M1 televízió adása közben

Beperli a PestiSrácokat Lovas Zoltán, amiért egy családi fotóját meghamisítva illusztrálta cikkét a kormánypárti lap

A PestiSrácok nem egy informátorát szolgáltatta ki

A PestiSrácoknál vendégeskedett az orosz állami propagandagyár egyik tudósítója

 

További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.

borító: Füssy Angéla, a PestiSrácok munkatársa az M1 állami hírcsatorna vendégeként

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások