A Győri Ítélőtábla helyreigazításra kötelezte a szombathelyi fideszes frisss.hu nevű kiadványt, miután az május 2-án másodközölte a Vas Népe írását, „Titokban fogadta Gyurcsány Ferencet Nemény András? – Czeglédy Csaba alpolgármester lehet?” címmel.
A bíróság ítélete kimondja, hogy az egykori miniszterelnök, a DK elnöke nem járt valójában Szombathelyen senkivel egyeztetni, a helyreigazítás közlése mellé pedig ki kell fizetniük 150 ezer forintot perköltségre illetve bírósági illetékre – írja az ugytudjuk.hu.
„A Fidesz érdekében a Frisss a Vas Népére hivatkozva azt a hazugságot terjesztette, hogy mindenféle titkos megbeszélésekre került sor tavasszal a polgármesteri irodában, amin én is részt vettem. Azzal védekeztek a perben, hogy egyrészről ők csak átvették a Vas Népe erről szóló cikkét, másrészről az információt egy városházi informátor adta, akit viszont nem akarnak megnevezni.
Mondanom sem kell, semmi nem volt igaz, amit írtak, állításaikat semmivel nem tudták bizonyítani. Az ítélőtábla kimondta, hogy az a bírói gyakorlat alakult ki, hogy a média objektív felelősségét kell megállapítani a híreszteléssel való elkövetés esetén is, azaz az informátorokra általánosságban való utalást, a más sajtóorgánumok tartalmára, mások vélekedésére való hivatkozást nem alkalmas az adott sajtó cikkben állított tény bizonyítására.
Sajnos, ott tartunk, hogy a Fidesz eldönti, mi szerepeljen az újságokban, azok pedig szolgai módon leközlik, mindenféle kontroll, ellenőrzés nélkül. Az sem érdekli őket, hogy per lesz belőle, amiket az esetek többségében el is vesztenek”
– írta az üggyel kapcsolatban Czeglédy Csaba.
Lebukott a megafonos Trombitás Kristóf, manipulált videókat tett közzé
Ismét álhírterjesztés miatt vesztett pert a Ripost című fideszes bulvárlap
Czeglédy: A Fidesz Marsi Anikóék büntethetetlensége érdekében módosítja a Büntető Törvénykönyvet
Jogerősen is pert nyert a Magyar Nemzet ellen a DK képviselője
További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.