Az Egyesült Államok egyik szövetségi bírósága elutasította Donald Trump 475 millió dolláros (több mint 166 milliárd forintos) rágalmazási keresetét a CNN ellen, amelyben a volt elnök azt kifogásolta, hogy a televíziós hálózat a 2020-as választási csalással kapcsolatos állításait „nagy hazugságnak” nevezte, és ezzel lényegében Adolf Hitlerrel, a náci Németország vezetőjével hozta összefüggésbe.
A Reuters beszámolója szerint Raag Singhal szövetségi bíró pénteken késő este hozott ítéletében azt írta, hogy a CNN megjegyzései véleményt, nem pedig tényt jelentettek, ezért nem lehet rágalmazási kereset tárgya.
„A CNN kijelentései, bár visszataszítóak voltak, jogi szempontból nem voltak rágalmazóak”
– írta a floridai bíró, akit egyébként pont Trump nevezett ki még 2019-ben.
A 2022 októberében benyújtott kereset öt olyan esetre hívta fel a figyelmet, amikor a CNN vagy hírt közölt, vagy olyan kommenteket sugárzott, amelyek Trump „nagy hazugságaként” (Big Lie) hivatkoztak a választások elcsalásáról szóló állításaira. Ez a kifejezés a zsidóüldözések idején folytatott náci propagandakampányban is használatos volt.
A kereset szerint a CNN szándékosan használta többször is a megfogalmazást, hogy ezzel „terjessze a felperes és a modern történelem egyik legvisszataszítóbb alakja közötti kapcsolatot”. A szövetségi bíró szerint azonban a „nagy hazugság” kifejezés puszta használata nem elég ahhoz, hogy valódi konnotációt keltsen.
A volt elnök szóvivője a kereset elutasítása után így reagált:
„Egyetértünk a bíró megállapításaival, miszerint a CNN Trump elnökről tett kijelentései visszataszítóak. A CNN-t felelősségre fogjuk vonni Trump elnökkel és támogatóival szembeni helytelen bánásmódjukért”.
Azt viszont egyelőre nem közölte, hogy Donald Trump fellebbez-e a döntés ellen.
Beszámolójában a Reuters emlékeztet rá, hogy mióta 2015-ben elindította első elnökválasztási kampányát, Trump gyakran támadta azokat a médiumokat, amelyek tudósítása nem tetszett neki, a CNN pedig mindig is kedvenc célpontja volt.
Beperelték Orbán Viktor kedvenc amerikai újságírójának álhírei miatt a Fox Newst
Kínos bizonyíték is előkerült, rekordösszegű kártérítést fizet a Fox News egy rágalmazási ügyben
Hamisított a Magyar Nemzet, amikor hamisítással vádolta a Media1-et
További híreket érhet el a Media1.hu oldalon. Követhet bennünket Facebookon is.
Borítókép: Donald Trump. Fotó: stock / Depositphotos