fbpx
Partos Bence, a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója.

Kamuzott a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója az Átlátszó főszerkesztőjével készült vitán a szervezet gazdálkodásával kapcsolatban

Partos Bence, a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója azt állította, transzparensen működik az általa képviselt szervezet. Azonban mint cikkünkből kiderül, ez közel sem igaz. A cikket, mely bemutatja az alapítvány különös pénzügyi hátterét és hogyan hagyják figyelmen kívül a rájuk vonatkozó jogi előírásokat, Gulyás Balázs készítette, közreműködött Szalay Dániel.

Korábban több cikkben foglalkozott vele a Media1, hogy milyen átláthatatlanul működik az átláthatóságot a nevében zászlajára tűző, úgynevezett Transzparens Újságírásért Alapítvány (Ojim), mely újságírók hiteltelenítésével és propagandisták megemelésével foglalkozik. Ez az alapítvány trükközött nemrég egy uniós tanulmány megállapításaival kapcsolatban is, azt állítva, mintha Németországban rosszabb lenne a médiahelyzet, mint Magyarországon.

Az alapító nem válaszolt, honnan van az alapítvány pénze

Most Partos Bence, a szervezet alapítója folytatott egy vitát Bodoky Tamással, az Átlátszó főszerkesztőjével. A beszélgetésben az oknyomozó portál főszerkesztője felvetette a Transzparens Újságírásért Alapítvány kevéssé transzparens voltát, és megkérdezte az alapítótól, hogy milyen forrásokból áll össze a szervezet büdzséje és milyen arányokban.

Erre a konkrét kérdésre Partos nem válaszolt. Partos ehelyett ezzel a mondattal próbált kifarolni a válaszadás alól:

„a Transzparens finanszírozási hátteréről az éves beszámolóinkból lehet tájékozódni, amit évről évre mindig átlátható módon közzéteszünk”.

Csakhogy ez sem egészen így van, ahogy az alapító állította Bodokynak.

Egyszer sem sikerült betartaniuk a törvényes határidőt, de van itt más is

A civil szervezetek, köztük az alapítványok az elfogadott beszámolót és közhasznúsági beszámolójukat minden év május 31-ig kötelesek letétbe helyezni az Országos Bírósági Hivatalnál (OBH).

A közhiteles nyilvántartás szerint a Transzparens Újságírásért Alapítványnak ezt a határidőt eddig egyetlen egyszer sem sikerült betartania.

A Transzparens Újságírásért Alapítvány beszámolói és a közzététel időpontja.
A Transzparens Újságírásért Alapítvány beszámolói és a közzététel időpontja. Forrás: birosag.hu, Civil Szervezetek Névjegyzéke.

Alábbi táblázatunkban összegyűjtöttük, hogy a Transzparens Újságírásért Alapítvány hány nap késedelemmel adta le az egyes kötelező beszámolóit.

 

Év Leadási határidő Tényleges leadás Késedelem (napok) Nullás vagy sem?
2018. 2019. május 31. 2019. július 22. 52 Nullás
2019. november 28. 181 Nullás
2019. 2020. május 31.* / 2020. szept. 30. 2021. május 2. 336 / 216* Nullás
2020. 2021. május 31. 2022. március 31. 304 Nullás
2021. 2022. május 31. 2022. június 15. 15 1,6 millió forint adomány, 1,8 millió forintot személyi ktg-ekre költöttek

Ahogy az összesítésből is látszik, 2018-as beszámolójuk első leadásával még „csak” 52 napot késtek, ám volt olyan év, amikor közel egy évvel később tettek eleget kötelezettségüknek, épp amikor a Media1 ennek hiányát firtató cikket publikált.

(*A 2019-es beszámoló esetében a COVID járvány miatt jogi értelemben ténylegesen nem 336, hanem csupán 216 napot késtek, mert 2020-ban a 140/2020. [IV. 21.] Korm. rendelet alapjan a számviteli beszámoló készítési, nyilvánosságra hozatali, letétbe helyezési és közzétételi, továbbá benyújtási (leadási, megküldési) határidők – ha azok 2020. április 22. és 2020. szeptember 30. közé esnek – 2020. szeptember 30-áig kitolódtak és az ezekre a beszámolókra épülő számviteli kötelezettségek határidejét is ettől a naptól kell számítani.)

A 2018-as évről szóló beszámolás egyébként is meglehetősen furcsára sikeredett a kormánypárti szervezetnél, ugyanis erről az évről két beszámolót is leadtak az illetékes bíróság felé, persze mindkettőt késve: az egyiket júliusban, ahogy írtuk 52 nap késéssel, míg a másodikat 181 nap késéssel, novemberben. Eleve érdekes, mennyire vehető komolyan az a szervezet, amelyik nem képes 52 nap késedelemmel megfelelő beszámolót leadni és ezért újbóli benyújtásra kényszerül.

Különös, hogy nincs arra utaló jel, hogy ezekért bármilyen szankciót kellett volna elszenvednie a Transzparens Újságírásért Alapítványnak vagy vezetőinek.

Se bevétel, se kiadás?

További furcsaság, hogy nem csak ez a két beszámoló, hanem a legutóbbi elérhető, a 2021-es kivételével az összes többi „nullás”, azaz semmilyen pénzmozgás (bevétel, kiadás) nem történt állítólag.

Ezek szerint a könyvelő is ingyen dolgozott nekik, a weblapjuk is ingyen volt, bért sem fizettek, villanyszámlájuk sem volt, irodabérletre sem kellett fizetniük, és támogatói bevételre sem tettek szert, a weblapjukon szereplő munkatársaik is ingyen végezték a munkájukat.

A legutolsó elérhető évben, a 2021-ben már beszámoltak 1,6 millió forint bevételről, mely adományként érkezett a szervezethez. Tekintettel arra, hogy 2019-ben a honlapjukon az alapító Partos Bencén túl tíz munkatársat tüntettek fel, és mivel a beszámoló szerint a bevételnél nagyobb összeget, 1,8 millió forintot mind személyi költségekre költötték, ez azt jelentené, hogy munkatársaik mindegyike havi 15 ezer forintot keresett náluk.

Annak ellenére, hogy Partos Bence a fent idézett módon azt válaszolta Bodoky Tamásnak a finanszírozás forrását firtató kérdésére („Milyen forrásokból áll össze a szervezet büdzséje és milyen arányokban?”), hogy „a Transzparens finanszírozási hátteréről az éves beszámolóinkból lehet tájékozódni” a beszámoló semmilyen támpontot nem nyújt arra, hogy

  • kitől érkezett a fenti, 2021-es adomány
  • és hogy miképpen is működött 0 forint bevétel és kiadás mellett az alapítvány évekig.

Egy kft. is van körülöttük, ráadásul egyes költségeket Partos Bence és nem az alapítvány fizette

A Media1 egyébként úgy tudja, hogy az alapítvány közelében működik egy kft. is. Beszéltünk is valakivel, aki úgy tudta saját magáról, hogy az alapítványnak végzett munkát, majd meglepődött, hogy nem az alapítványnak, hanem egy, az alapítványhoz közeli kft. nevére kellett kiállítania a számláját az egyik tevékenysége után.

Amikor néhány éve a Media1 főszerkesztője, Szalay Dániel írásban érdeklődött az alapítványnál, lehetséges-e, hogy nem az alapítványon, hanem egy kft.-n keresztül fizették ki az illetőt a tevékenysége után, valamint érdeklődött arról, hogyhogy semmiféle kiadásuk nem volt, a következő választ küldték neki az alapítványtól:

  • Alapítványunk érdekében mindenki önkéntesen tevékenykedik.
  • A működéssel kapcsolatban esetleg felmerülő költségeket Partos Bence, alapítványunk alapítója magánszemélyként fizeti.
  • Alapítványunknak irodája nincs, ezért működésével kapcsolatban közüzemi díjak nem keletkeznek.
  • Alapítványunk tevékenységét 10-11 fő segíti.
  • Alapítványunk a Volumen Communications nevű céggel kereskedelmi jogviszonyban nem áll. A Volumen Communications Kft. ügyvezető-tulajdonosa Partos Bence élettársa.

Szalay Dániel még megkérdezte, hogy ha nem állnak kapcsolatban a kft.-vel a rokoni kapcsolaton túl, akkor miért állítja azt mégis valaki nekünk, hogy Partos Bence élettársának cége nevére kellett írnia a számláját. Válaszukban erre azt állították, hogy a Szalay Dániel kérdésében említett gyakorlatról nincs tudomásuk, de ha mégis történt ilyen, akkor kivizsgálják.

Érdekes az is, hogy az alapítvány költségeit a fentiek szerint nem az alapítvány, hanem az alapítvány alapítója fizeti ki. Így az alapítvány aligha nevezhető transzparensnek.

Transzparens, transzparens, transzparens

Beszámolójukban egyébként oly módon írják le saját tevékenységüket, hogy

„Transzparensen, tényszerűen, komoly erőforrásokat igénylő kutatási munkálatokra (sic!) alapozva bemutatni a magyar állampolgároknak a magyar újságírókat, azaz informálni a lakosságot azokról a személyekről, akik informálják őket. A sajtó előszeretettel hívja magát a negyedik hatalmi ágnak. Ezt az ágat azonban nincs aki ellenőrizze, nem működik transzparensen. Az alapítvány ezt az űrt hivatott betölteni – ellenőrizve a sajtót, valamint ismereterjesztő tevékenységgel elősegítve annak transzparens működését, hiszen az objektív információhoz való jog minden állampolgárt megillet”

„A független és objektív média ideája leáldozott”

A Bodokyval folytatott vitában egyébként Partos Bence olyanokat állított, hogy az újságírás hatalomellenőrző önképe szereptévesztés és a független és objektív média ideája leáldozott.

Tény, hogy az alapítvány tagjai függetlennek valóban nehezen nevezhetők.

Kormánypárti csápok

Az alapítvány honlapján két alapítót neveznek meg: Partos Bencét, aki a kormányközeli Mathias Corvinus Collegiumon (MCC) kívül több más kormányközeli kapcsolódással bír. Ilyen például, hogy egészen 2018-ig a kormányközeli Mandiner című lap főszerkesztő-helyettese volt. A lap 2017-ben Tombor Andráshoz, Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó hitelezőjéhez, Orbán Viktor miniszterelnök volt főtanácsadójához került, de nem sokkal később, 2018 novemberében Tombor oda is ajándékozta a befektetését a kormányközeli, frissen alapított Közép-európai Sajtó és Média Alapítványnak (KESMA), pont akkor, amikor így tett mintegy félezer egyéb médiamárka, például az Origo, a HírTV vagy épp a 888.hu tulajdonosa is.

Honlapja szerint a Transzparens Újságírásért Alapítványt Partos Bence alapította 2019-ben a Mandinertől való távozása után. A Transzparens Újságírásért Alapítvány honlapján a másik megnevezett alapító Claude Chollet, aki az Új Jobboldal nevű mozgalom elnöke volt Franciaországban. Ezt a szervezetet sokan szélsőjobboldali szervezetként emlegetik, de az alapítvány honlapján azt írják, hogy ezt Chollet visszautasítja.

Ez a szervezet kezdeményezte nemrég azt, hogy a sajtóban megvalósuló rágalmazás és becsületsértés ne legyen büntethető büntetőjogi eszközökkel. A fejlemény elsősorban a Fidesz-közeli médiumoknak kedvez, hiszen több jobboldali médiamunkással szemben is bírósági per folyik rágalmazás vétsége miatt. A hír hallatán a kormányközeli PestiSrácok főszerkesztője jelezte, lapjuknál behűtik a pezsgőt, arra az esetre, ha az elképzelés megvalósul.

Most a Válasz Online-nak ment neki a különös pénzügyi hátterű kormányközeli alapítvány – a lap visszaválaszolt

Megszüntetné a Fidesz a sajtóbeli rágalmazás és becsületsértés büntethetőségét, kivéve a legsúlyosabb eseteket

Tovább sumákol a Transzparens Újságírásért Alapítvány nevű lejáratószervezet

Ezúttal a Magyar Hangot támadja az úgynevezett Transzparens Újságírásért Alapítvány, amelyiktől a hamisítás sem áll távol

Huth Gergely behűtött egy pezsgőt, amiért büntetőjogi következmények nélkül rágalmazhat a PestiSrácok ezután

További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.

Borítókép: Partos Bence, a Transzparens Újságírásért Alapítvány alapítója. Forrás: a férfi Facebook-oldala.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások