Az Európai Parlament képviselői azt szeretnék, ha a chatbotok olyan biztosítékokat tartalmaznának, amelyek megakadályozzák, hogy az uniós jog szerint illegális tartalmakat hozzanak létre – írja az Euronews. A képviselők nagy többséggel szavazták meg a rendelettervezet kidolgozását, ami tulajdonképpen a mesterséges intelligencia etikus fejlesztését tenné kötelezővé.
A szavazás a belső piaci és állampolgári jogi bizottságok közös ülésén történt meg, és további rendelkezésekkel egészítette ki az Európai Bizottság eredeti szövegét. Ezek alapján a chatbotoknak átláthatóknak kell lenniük, tartalmazniuk kell jogellenes tartalmak elleni biztosítékokat, és tiszteletben kell tartaniuk az olyan alapvető jogokat mint a véleménynyilvánítás szabadsága.
A képviselők azt is szorgalmazták, hogy tiltsák be az általuk „tolakodónak és diszkriminatívnak” nevezett mesterséges intelligencia felhasználását, például a biometrikus azonosítást a közterületeken, az érzelemfelismerő rendszereket és a prediktív rendőrségi rendszereket.
A képviselőknek még jóvá kell hagyniuk a plenáris ülésen a tárgyalási mandátumot, amelyet aztán a tagállamokkal folytatott megbeszélésekhez használnak majd fel.
Nincsenek tisztában a felhasználók a ChatGPT kiberbiztonsági kockázataival
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.
borító: stock / Depositphotos