Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője

Donáth Anna is hiába kért a TV2-re bírósági végrehajtót

A Momentum politikusa szerint a TV2 annak ellenére sem hajtja végre a bíróság rá vonatkozó jogerős ítéletét, hogy már végrehajtási eljárás is indult a televízió ellen.

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője még korábban küldött végrehajtókat a TV2-re, mivel ők valótlan állításokat közöltek róla. Most a Momentum politikusa a Facebookon számolt be arról, hogy mivel a TV2 munkatársai azóta sem tették közzé a helyreigazítást, ezért már a TV2 cégkivonatába is bekerült, hogy végrehajtás alatt állnak.

„Azóta sem voltak hajlandók beolvasni a Tényekben a helyreigazítást, amire a bíróság kötelezte őket. A helyzet odáig fajult, hogy már a TV2 cégkivonatába is bekerült: végrehajtás alatt állnak. Amellett, hogy csúnya foltot ejt egy vállalat megítélésén, erősen kérdéses, hogy egy végrehajtás alatt álló médiacég mennyiben pályázhat eredményesen bármilyen közbeszerzésre vagy kulturális forrásra” – írja Donáth Anna és hozzáteszi, hogy ha a propaganda továbbra is az állami pénzcsapokon akar lógni, akkor közzé kell tenniük a helyreigazítást.

Eközben, mint arról beszámoltunk, Juhász Péter, az Együtt volt elnöke is tovább folytatja küzdelmét a TV2-vel szemben, amiért az jogerős bírósági ítélet ellenére nem ismerteti a Tények nézőivel, hogy 16 hazugságot közölt a politikusról. A TV2-t már többször a kiszabható maximális végrehajtási bírsággal sújtotta a bíróság, amiért az szabotálja a bíróság ítéletét, de az eddig kiszabott 2 x 500.000 Ft bírság nem hatotta meg televíziót és továbbra sem olvassa fel a bocsánatkérést. A TV2 arra hivatkozik, hogy olyan sok valótlanság miatt kellene bocsánatot kérnie, hogy az nem férne bele a Tények műsoridejébe, de a bíróság ezt a kibúvót nem fogadta el.

Újabb félmilliós bírságot kapott a TV2, amiért továbbra sem olvassa be a bíróság jogerős ítéletét Juhász Péterrel kapcsolatban – a hírigazgató nem válaszol

Juhász Péter levélkampányt indított a TV2 vezérigazgatója ellen

Szembesítettük Marsi Anikó vádlottat, a Tények műsorvezetőjét Marsi Anikóval, a TV2 hírolvasójával

Juhász Péter a börtönben próbált lobbizni Schadl Györgynél a TV2 ellenében

További hírek érhetők el a Media1.hu oldalon. Megtalálhat minket Facebookon is.

Borító: Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője. Fotó: a politikus Facebookja

Ne maradjon le a híreinkről, iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Mielőtt távozna...

Kérje ingyenesen napi hírlevelünket és naponta elküldjük e-mail fiókjába a legfrissebb híreinket!

Adatvédelmi beállítások