Online közvetítések révén a meghívott vendégek mellett a nagyközönség is figyelemmel kísérheti a Televíziós Újságírók Díja ünnepélyes díjátadó gálaestjét.
Az eseményen kiderül, hogy mely televíziós produkciók és személyek nyerik el a televíziós újságírókból álló grémiumtól az elismerést.
A március 29-én, jövő héten szerdán pontban 20 órakor kezdődő esemény egyszerre, egyidőben, élőben lesz látható a két nagy kereskedelmi televíziótársaság, az RTL Magyarország és a TV2 Média Csoport online felületein, az RTL.hu oldalon és a TV2 Play platformokon.
„A tavalyi évhez hasonlóan most is örülünk, hogy a TV2 Csoport az RTL Magyarországgal együtt médiapartnere a gálának, amely a magyar televíziós szakma legrangosabb eseménye”
– mondta Pavel Stanchev, a TV2 Média Csoport vezérigazgatója.

Fotó: TÚD 2021
„Az RTL.hu azzal a céllal született újjá, hogy a kiegyensúlyozott újságírásnak a digitális térben is felületet biztosítsunk. Épp ezért örömmel adunk helyet idén is a Televíziós Újságírók Díjátadó Gálája online közvetítésének mint a televíziós szakma pártatlan elismerésének”
– fogalmazott Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese.

A díjátadót már tavaly is közösen közvetítette a két legnagyobb televíziós társaság: ilyenre a két cég 25 éves történetében akkor került sor először, idén pedig másodjára.
A Media1 is a zsűriben
Idén összesen 14 kategóriában (nagyszabású showműsor, vetélkedő, reality, gasztroreality, talkshow, zsűritag, női műsorvezető, férfi műsorvezető, heti sorozat, napi sorozat, színésznő, színész, női mellékszereplő és férfi mellékszereplő) hirdetnek győztest.
A díj szabályzata alapján kategóriánként az a három televíziós produkció és személy került az esélyesek közé, akikre az elismerést odaítélő médiumok a legtöbb szavazatot adták. A Televíziós Újságírók Díja grémiuma az Index, a Marketing&Media, a Márkamonitor, a Media1, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét egy-egy szakújságírójából áll.
A Media1 természetesen azonnal beszámol majd szerdán a győztesekről.
A 2022-ben képernyőre került produkciók és személyek közül a díjra esélyesek ebben a hírünkben találhatóak.
Órákat töltenek a gyerekek a tévé előtt, sokan este is ott vannak a médiahatóság szerint
További hírek érhetők el a Media1-en. Követhet minket Facebookon is.