Pénteken nemes egyszerűséggel letartolta a magyar internetet Majoros Péter Majka és Molnár Tamás közös dala, az Azt beszélik a városban. Valószínűleg nem véletlenül: Majka szokásától eltérő módon egészen konkrét aktuálpolitikai utalásokat tesz: felmerül a kormány iszonyatos pénzbe került vadászkiállítása, előkerül a magyarok 2010 óta felépített orosz barátsága, de a Fidesz egykori EP-képviselője, Szájer József ereszcsatornás kalandja és az exjobbikos Jakab Péter parizeres kampányolását is felidézi:
„A másik parizerrel pózolgat, meg kamuzik a népnek,
Szembeköpi a sajátjait, ha úgy hozza az érdek.
Vajon melyik az az oldal, amelyik neked jót akarna,
Melyik segít igazán, melyik nem lép a nyakadra,
A kiöregedett komcsi, akinek nem jutott a húsból,
Vagy a kamu keresztény, akivel az ereszen lecsúszol.”
A dalban producerként is részt vevő Majkától azért pikáns ez, mert az ország egyik legnépszerűbb műsorvezetőjéről is beszélünk egyúttal, aki évek óta stabilan annak a TV2-nek az arca, ahol ez a dal például jó eséllyel soha nem mehetne le, mint ahogy semmi, ami kritizálja a magyar kormány produkcióját. Emlékezetes, hogy korábban a TV2 műsorvezetői többször is videóban álltak ki az Orbán-kormány újraválasztáséért kampányolva.
Majka egyébként csak dalokban és a tévében nem politizált eddig, interjúiban többször is beszélt már róla, miképp barátkozik meg a kormánymédiában való szerepvállalásával, vagy miért vállalta be, hogy találkozzon a pandémia alatt Szijjártó Péter külügyminiszterrel a zenészek helyzetéről beszélgetni úgy, hogy magát amúgy inkább baloldalinak vallja.
A dal YouTube-on 18 óra alatt már 400 ezernél is több megtekintést hozott össze.
További hírek érhetők el a Media1-en. Megtalál minket Facebookon is.