Idén júniusban a Media1-en már beszámoltunk arról, hogy Baksa Roland, a díjazott oknyomozó újságíró, a „régi” Index, a HVG, a „régi” Origo, a bezárt Népszabadság és az elmúlt több mint öt évben a 24.hu volt újságírója, aki többek között számos kormányzati visszásságot feltáró cikket írt, valamint még a Népszabadságnál Matolcsy Györgyről megjelent cikksorozatáért megkapta az Élet és Irodalom (ÉS) által alapított, Tarnói Gizelláról elnevezett rangos szakmai díjat is, felhagyott az újságírással és villanyszerelőnek képezte át magát. Most kiderült, ennél is nagyobb tervei vannak.
Fiala János Keljfel Jancsi című YouTube-műsorának a héten nyilvánossá vált egyik új epizódjában Baksa elárulta, hogy arra készül, elköltözik Magyarországról. Ennek érdekében az első lépéseket a családjával már meg is tette. Azt azonban még nem árulta el, hogy mely országba költöznek át.
Baksa Roland a műsorban elmesélte, mennyiben változott meg az élete azóta, hogy az újságírást felhagyva idén nyár óta villanyszerelőként tevékenykedik, és elmondta azt is, hogy miért hagyná el családjával Magyarországot, és milyennek látja hazánk jövőjét.
Az „emigrálni” készülő Baksával készült beszélgetésből sok érdekesség kiderül – érdemes megnézni.
Baksa Rolanddal kapcsolatos korábbi írásunk itt található.
További hírek érhetők el a Media1-en.
Megtalál minket Facebookon is.