
Pert nyert a Momentum a PestiSrácok ellen
Első fokon Bedő Dávidnak, a Momentum parlamenti frakcióvezető-helyettesének adott igazat a bíróság a PestiSrácok ellen indított sajtóperében.
Első fokon Bedő Dávidnak, a Momentum parlamenti frakcióvezető-helyettesének adott igazat a bíróság a PestiSrácok ellen indított sajtóperében.
A DIGI számára kedvezőtlen ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága a napokban a DIGI kontra NAIH (Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság) perben, így nem tudja elkerülni a 100 millió forintos adatvédelmi bírságát.
A tartalomközvetítéssel foglalkozó cég szolgáltatása többek között a műsorszolgáltatókat, a sportligákat, valamint a nemzeti és nemzetközi sportszövetségeket segítheti.
Elhagyta Oroszországot Kszenyija Szobcsak, aki annak az Anatolij Szobcsaknak a lánya, aki annak idején Vlagyimir Putyin politikai karrierjét is segített beindítani.
Folytatódik néhány félbeszakított műsor és teljesen új évad is érkezik az RTL-es csatornákra. Íme a részletek a novemberi kínálatból.
Ezúttal is Balásy Gyula cégeinek az ajánlatát választották a lebonyolításhoz.
Életének 56. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Galsai Dániel író, újságíró, a Magyar Hírlap állandó szerzője, Albert Györgyi utolsó szerelme – számolt be a halálhírről a Magyar Hírlap nyomán a Blikk.
Nyeste-Kállay Dániel vette át a marketingigazgatói pozíciót októbertől a FrieslandCampina tejipari vállalat Egyesült Királyságért és Írországért felelős leányvállalatánál.
Több mint 10 év után újra műsorvezetőként lesz látható.
Bár csak jövő héten látogat Magyarországra az Európai Parlament (EP) Kulturális és Oktatási Bizottságának 9 főből, köztük egy fideszes tagból álló és német kereszténydemokrata politikus vezette delegációja, hogy egyebek mellett a magyar médiahelyzetet is megvizsgálják, Deutsch Tamás fideszes politikus, valamint a kormányközeli KESMA médiabirodalomhoz tartozó egyik médium, a Mandiner már most támadni kezdte a küldöttséget annak tervezett programja miatt.
Copyright © 2019-2023 All rights reserved / Minden jog fenntartva. Media1 Digitális Média Kft.
v 1.96.2023.04.04.1313
Az oldal reCAPTCHA-t használ. Adatvédelmi elvek és használati feltételek szerint.