fbpx
Marina Ovszjannyikova az orosz Első Csatorna adásában, amint egy háborúellenes táblát tart fel.

Eltűnt a házi őrizetből az élő tévéadásban háborúellenes feliratot feltartó újságíró, Marina Ovszjannyikova

Az újságíró azóta is folytatta a tiltakozásokat, és 10 év börtönbüntetéssel fenyegették.

Felkerült a körözött személyek listájára Oroszországban Marina Ovszjannyikova, az orosz állami tévé korábbi szerkesztője, aki eddig házi őrizetben volt – írta a The Guardian nyomán a 444.

Az újságíró körözése azt jelentheti, hogy feltehetőleg valahogy sikerült megszöknie.

Mindezt megerősíti az is, hogy Ovszjannyikova szintén az állami propagandamédiában dolgozó volt férje a hétvégén jelentette be, hogy ex-felesége a lányukkal együtt megszökött a házi őrizetből, hétfőn pedig a belügyminisztérium körözött szökevények listájára is fölkerült.

Ovszjannyikova márciusban egy háborúellenes táblát tartott fel az egyik orosz tévécsatorna élő adása közben. A márciusi akciója óta Ovszjannikovát egy orosz bíróság bűnösnek találta az orosz fegyveres erők lejáratásának vádjával. Mint arról a Media1 beszámolt, az újságíró azóta a német Axel Springer kiadóvállalat Welt nevű médiamárkájánál helyezkedett el szabadúszó tudósítóként.

A The Guardian szerint azonban továbbra is tüntetett a háború ellen, a nyáron például egy „Putyin egy gyilkos, a katonái fasiszták” feliratú transzparenssel vonult ki a Moszkva folyó partjára, a Kreml-lel szembe.

Ovszjannyikovát augusztusban vették őrizetbe és vádolták meg azzal, hogy hamis híreket terjeszt a háborúról. Házi őrizetbe helyezték addig, amíg ítélet születik az ügyében, ha pedig bűnösnek találják, akár 10 év börtönt is kaphat.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: Marina Ovszjannyikova az orosz Első Csatorna adásában, amint egy háborúellenes táblát tart fel. Forrás: YouTube.
Szóljon hozzá!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások