fbpx
Jurassic World: Krétakori tábor 5. évad 9. epizódja és az azonos neműek szerelme

Végleges: bepanaszolja a magyar médiahatóság Hollandiában a Netflixet a Jurassic World és Csehországban az HBO-t A Fehér Lótusz miatt

Ahogy egy kormánypárti lap egy hónappal a Médiatanács ülése előtt előre megírta, mégiscsak feljelenti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a holland médiahatóságnál a Netflix nevű streamingszolgáltatót, amiért 7 évnél fiatalabbak számára nem ajánlott kategóriában tette közzé a Jurassic World: Krétakori tábor című mesét, amelyben két azonos nemű főszereplő egymásba szeretett és megcsókolta egymást. A Médiatanács Csehországban az HBO-t is bepanaszolja, amiért A Fehér Lótusz című sorozatot 16+-os korhatári besorolással tette közzé, holott az NMHH Médiatanácsa szerint 18 éven aluliaknak nem ajánlott besorolással tehette volna.

Mint arról a Media1 korábban beszámolt, a kormányközeli Mandiner már egy hónappal ezelőtt arról írt hogy a magyar NMHH Médiatanácsa Hollandiában tesz panaszt a Netflix ellen, de az akkor épp egy hónapos szabadságát töltő Médiatanács nevében az NMHH ezt másnapra cáfolta: azt közölték, hogy csak vizsgálódik a grémium a mesefilm ügyében, tehát nem dőlt még el a kérdés.

Ma azonban mégiscsak bejelentette az NMHH Kommunikációs Igazgatósága a Media1-nek is megküldött közleményében, hogy e heti ülésén megszületett a Médiatanács döntése az ügyben, és tényleg a Holland médiahatósághoz fordul a Netflix Jurassic World: Krétakori tábor című sorozatának „A mag” című epizódja miatt. Az NMHH Médiatanácsa azt kifogásolja, hogy a streamingszolgáltató által 7 éves kortól ajánlott rajzfilmben két lány szerelmet vall és megcsókolja egymást,

és a hatóság szerint „a műsorszámnak ez a jelenete, valamint a szereplőket üldöző, ijesztő lények megjelenítése káros lehet a gyermekek személyiségfejlődésére”.

A Médiatanács megállapította, hogy a rajzfilmet a magyar szabályozás értelmében csak a „12 éven aluliaknak nem ajánlott” besorolással lehetett volna elérhetővé tenni. Ugyanakkor az NMHH közleményében hozzáteszi, hogy

mivel a Netflix Hollandiában bejegyzett társaság, ezért a holland médiaszabályokat kell követnie, így a magyar hatóság nem járhat el vele szemben. Ezért a Médiatanács értesíti a holland társhatóságot, kérve az eset kivizsgálását.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) budapesti, Ostrom utcában található épületének homlokzata
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) budapesti, Ostrom utcában található épületének homlokzata. Fotó: Szalay Dániel / Media1

Az NMHH közölte, hogy a sorozat korhatár-besorolásával kapcsolatban korábban a Médiatanács döntéséhez hasonló megállapítást tett a British Board of Film Classification (BBFC) is, amely a teljes ötödik évadot a „12 éven aluliaknak nem ajánlott” minősítéssel látta el. (Arra az NMHH közleménye nem tért ki, hogy a brit korhatári besorolásnak mi relevanciája van a holland médiatörvények és a hollandiai besorolás szempontjából.)

Bepanaszolja az NMHH az HBO-t is, de őket Csehországban és egy másik széria miatt

A HBO Max kínálatában elérhető A Fehér Lótusz című sorozat 16+ korhatár-besorolását is aggályosnak találta a Médiatanács egy bejelentés nyomán. A Médiatanács szerint a filmben úgymond pornográfia jelenik meg, és egyoldalúan ábrázolják a gyógyszer- és kábítószer-fogyasztást, és a grémium szerint a film nem részletezte, hogy ezeknek a szereknek az egészségre és a társadalomra és az egyes egyénekre milyen káros hatásai lehetnek.

HBO Max
HBO Max
fotó: www.hrotkophoto.com www.hrotkophoto.com

Az NMHH közleményében kiemelte, hogy a sorozat az IMDB szerint az Amerikai Egyesült Államokban „Mature Audiences”, azaz felnőtt közönségnek szóló ajánlással szerepel, valamint Angliában és Németországban is 18-as besorolást kapott. A streamingszolgáltató ennek ellenére a „16 éven felülieknek ajánlott” kategóriába sorolta a programot, az HBO tévéadásában pedig a „15 éven felülieknek ajánlott” besorolással jelent meg. (Arra az NMHH nem tért ki, hogy az amerikai, a brit és a német besorolást miért kellene figyelembe venni egy csehországi médiaszolgáltató esetében, melyre valójában a cseh médiaigazgatási szabályok vonatkoznak.)

A Médiatanács arra a következtetésre jutott, hogy a sorozatban bemutatott, kábítószer hatása alatt, kábítószerért történő ellenszolgáltatásként megvalósuló szexuális kapcsolat a 16-18 éves korosztályra károsan hathat, ezért a magyar szabályozás értelmében a műsorszám csak a „18 éven aluliaknak nem ajánlott” besorolással kerülhetett volna adásba.

A Médiatanács azonban nem tud eljárni a szolgáltatóval szemben, mivel az HBO Max szolgáltatója Csehországban bejegyzett társaság, de a grémium kéri a cseh médiahatóságot, hogy járjon el az HBO ellen.

Akadálymentesítés: jól működött a narráció

A Médiatanács a szeptember 5-i ülésén elfogadta azt a jelentést, amely három tévécsatorna, az RTL Klub, a TV2 és a Duna TV műsoraiban megvalósult, látássérülteknek készült audionarrációs akadálymentesítés arányát vizsgálta. A Médiatörvény szerint a közszolgálati és meghatározó piaci pozícióval rendelkező csatornákon az este 18:30 és 21:30 közötti magyar gyártású műsorszámok esetén kötelező elérhetővé tenni az akadálymentesítést.

Az ellenőrzött napokon minden audionarrációval látható műsorszám előtt elhangzott a figyelemfelhívás. Bár előfordultak hiányosságok, az érintett programokban a narráció alapján a tartalom érthető, a cselekmény követhető volt. Az RTL Klubon három saját gyártású napi sorozat futott az érintett műsorsávban. A narráció jó minőségű volt, pontosan és jó ütemben közvetítette a nem verbális történéseket. A TV2 programjában a vizsgált műsoridőben két saját gyártású napi sorozat szerepelt a kínálatában, az epizódokat narrációval ellátva sugározták.

A Duna Televízió vizsgált napjain főműsoridőben az Indul a bakterház és a Macskafogó című filmeket tette hozzáférhetővé a csatorna a látássérült nézők részére. Ugyan mindkét műsorszám esetében feltárt kisebb hiányosságokat a vizsgálat, de a történetek érthetőek és követhetőek voltak a látássérült nézők számára, állapította meg az NMHH Médiatanácsa.

Visszatért a Médiatanács által törvénytelenül elnémított Budaörs Rádió

Érték és Minőség Nagydíjat kapott az M1, a TV2 és a Ripost

További hírek érhetők el a Media1-en.

Borító: Jurassic World: Krétakori tábor 5. évad 9. epizódja és az azonos neműek szerelme
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások