fbpx
Tilos Rádió

Elmaradt a háború a Tilos Rádió budapesti frekvenciájáért, de még nem tudni, folytathatja-e a rádiózást a Tilos a frekvencián

Egyedül a Tilos Rádiót működtető alapítvány nyújtott be pályázatot a Budapest FM 90,3 MHz közösségi rádiós frekvenciára vonatkozó pályázaton – értesült a Media1. Ez azonban még közel sem jelenti a pályázó automatikus győzelmét.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa még 2022. július 6-án hirdette meg a Budapest 90,3 MHz körzeti vételkörzetű rádiós médiaszolgáltatási lehetőség használatára vonatkozó pályázatát, miután úgy döntött, hogy korábbi jogsértésekre hivatkozva nem hosszabbítja meg a Tilos Rádió médiaszolgáltatási jogosultságát.

Bár az NMHH nem különösebben verte nagy dobra a pályázók névsorát, a Media1 a hatóság egy nehezen fellelhető aloldalán rábukkant az információra, hogy a  pályázati ajánlatok beadásának napján, 2022. augusztus 15-én, hétfőn egyetlen pályázati ajánlatot kapott, méghozzá a Tilos Rádió Kulturális Alapítványtól.

Bár ezek szerint senki más nem pályázik a Tilos Rádión kívül, ez még közel sem jelenti azt, hogy a Tilos Rádió megnyugodhat, hiszen a Médiatanács július vége óta közel egy hónapig nyári szabadságát tölti, de ha az ősszel visszatér a grémium a pihenésből, először alaki (formai), majd tartalmi szempontból is ellenőrzik a pályázatot.

A Tilos Rádió ügyéről korábban a Media1 műsorában a Tilos Rádió főszerkesztőjével és Pataki Gáborral, a Klubrádió volt főszerkesztőjével beszélgettünk, ami itt hallgatható meg.

Media1 Podcast: Akár egy Pink Floyd szám miatt is veszélybe kerülhet egy rádió – vendégünk volt a Tilos Rádió ügyvezetője és a Klubrádió volt főszerkesztője

Frissítés 2022.08.25.

Elnémul a Tilos Rádió FM-frekvenciája

Mivel a Médiatanács július végétől szabadságát tölti egészen auguztus 30-ig, a Tilos Rádió jogosultsága pedig szeptember 3-án éjfélkor lejár, és addig nem csak alaki, formai, de tartalmi szempontból is ki ell értékelni a pályázatát, gy egy ideig már biztosan néma lesz a rádió frekvenciája, ezt a Tilos Rádió jelentette be.  Csak a neten tudják folytatni a műsoraik terjesztését.

Elnémul a Tilos Rádió szeptember 3-án éjféltől a megszokott budapesti frekvenciáján

További hírek érhetők el a Media1-en.

Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások