fbpx
Tapsoló emberek.

Évi 30 millióba kerülhet a taps a közmédián

Tapsoló közönségre írt ki közbeszerzést az állami médiaszolgáltató.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közbeszerzési eljárásban keres szolgáltatót a tevékenysége során felmerülő közönségszervezéshez – vette észre az Átlátszó.

A keretszerződés összege nettó 30 millió forint, amely 70 százalékának lehívására vállal kötelezettséget az MTVA.

Az oknyomozó portál szerint az összeget és a mennyiséget az elmúlt egy év tapasztalatai alapján becsülte meg a közmédia, és 12 hónapra kötnék a szerződést, eseti megrendelésekkel a megadott egységdíjakkal számolva.

Belső és külső helyszíneken is szükség lehet tapsolókra

Az ekr.gov.hu oldalon megjelent felhívás szövege szerint a szolgáltatást jellemzően a Budapest, Kunigunda útja 64. szám alatti székhelyén lévő stúdiókban vennék igénybe, de esetenként külső helyszínek is előfordulhatnak.

„A közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett »tapsoló« feladatok ellátása lesz”

– idézte a leírást az Átlátszó, hozzátéve, hogy a közönség tervezett igénybevétele napi maximum 12 óra, a tervezett maximum létszám 200 fő/nap lenne. Amennyiben ennél többre lenne szükség, az MTVA-nak előre jeleznie kell ezt a szolgáltatónak.

A közmédia gyártóbázisa Budapesten a Kunigunda útján. Fotó: Ladányi András / Media1
A közmédia gyártóbázisa Budapesten a Kunigunda útján. Fotó: Ladányi András / Media1

Ezen felül az állami médiaszolgáltató

„egyes esetekben elvárja, hogy a közönség tagjai az általa biztosított ruházatban, általa biztosított eszközöket használva legyenek jelen a helyszínen. Ebben az esetben a ruházatot Ajánlatkérő, Megrendelő biztosítja és ezen elvárását az adott igény megküldésekor jelzi.”

Mint arról a Media1 beszámolt, a közmédia az idei évben valamivel több mint 130 milliárd forintból gazdálkodhat.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: stock / Depositphotos
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

Adatvédelmi beállítások