
Távozik Fiala János és a Kelj Fel Jancsi a 168 Órától
Fiala János maga kezdeményezte a távozását.

Fiala János maga kezdeményezte a távozását.

69 éves korában elhunyt Szente László, a Klubrádió műsorvezetője.

A KESMA megyei portálja most ismerte be, hogy a jobbikos politikusról több valótlanságot is írt tavaly.

Reklámokat tartalmazó, a reklám nélküli változathoz képest olcsóbb előfizetési típus elindítását jelentette be a Cannes Lions reklámfesztiválon Ted Sarandos, a Netflix társ-vezérigazgatója.

Kéz-ortézis, nyelvtanulást segítő szoftver és idősek számára készített videóhívó gomb is található az idei díjazottak között

György Zsombor arról beszélt egy csütörtöki interjúban, hogy már a kulturális fesztiválokra sem engedik be a lapjukat, mivel az egyik fesztiváltól több millió forint támogatást vont el korábban Kásler Miklós stábja, miután a Magyar Hang is jelen volt azon. Az interjúban szó esett még a „G-napról”, hogy árulónak tekintik őket a kormánypárti médiában, és arról is, hogy hogy áll az a per, amit ők indítottak, amiért az egyik újságírójukat pedofíliával vádolta meg egy kormánypárti lap.

A téli időszakban kevesebb napfény ér minket, ami a kedvünkre is rá tudja nyomni a bélyegét. Éppen ezért a nyár első napsugarai igazi boldogságforrásként tudnak szolgálni: kívül-belül képesek feltölteni minket. Sütkérezni a napon legalább olyan pihentető és megnyugtató, mint egy jógaórán részt venni vagy meditálni – arról nem beszélve, hogy a Nap sugaraiból nyert D-vitamin létfontosságú a szervezetünk számára.

Mindketten egy, a pornóoldallal kapcsolatos riport megjelenését követően távoztak a cégtől.

Balogh Juditról több kommentelő is azt feltételezte, hogy biztosan kap majd egy jó kormányzati állást az eset után. A műsorvezetőben az is felmerült, hogy a legközelebbi vicchez bevisz egy vicctáblát is a stúdióba, nehogy félreértsék.

Amatőr montázsokkal, a Fidesz és Orbán Viktor oldaláról továbbosztott képekkel, valamint néhány belinkelt újságcikkel lehet találkozni az Újpesti Megafon nevű, nemrég indult Facebook-oldalon.