fbpx
A tersegitenyek.hu címlapja 2022. május 23-án.

Újabb többmilliós támogatás Pest Megye Önkormányzatától az ellenzéket lejárató Térségi tényeknek

A portált működtető egyesület annak idején már az elindítására is kapott pénzt.

Pest Megye Önkormányzata a gödi Samsung-gyár adójából több, a kormánypártokhoz köthető civil szervezetnek nyújtott támogatást tavaly októberben, miután a gödi különleges gazdasági övezetekből származó adóval Pest megye gazdálkodik 2020 tavasza óta.

Az Átlátszó most kikérte a megye által második alkalommal meghirdetett pályázat támogatott és elutasított civil szervezeteinek listáját. Ebből kiderült: a meghirdetett 300 millió forintos keretösszegnek több mint a dupláját, 656 millió forintot osztottak szét 36 szervezet között, míg 50 pályázó kérelmét elutasították.

A második fordulóban csak egy helyi médiumot működtető egyesület kapott pénzt:

A Dunakeszi Kistérségért Egyesület 6,5 millió forintból folytathatja a Térségi tények nevű hírportál működtetését.

Mint arról a Media1 beszámolt, az egyesület korábban 7,6 millió forintot kapott arra, hogy elindítson egy újságot (az eredeti tervek szerint még Kistérségi Hírmondó néven), ebből lett a Térségi Tények.

Az Átlátszó a Magyar Narancs május eleji cikke nyomán úgy fogalmazott: az egyesületet a Demokratikus Koalícióból (DK) kiugrott politikusok alapították, ugyanakkor az általuk létrehozott híroldal rendszeresen közöl helyi ellenzéki politikusokat lejárató cikkeket. A kampány során például Dorosz Dávidot, az ellenzék közös jelöltjét, valamint Balogh Csaba gödi polgármestert és az ellenzéki városvezetést támadták.

Varga Zoltán Péter jobbikos képviselő szerint a Dunakeszi Kistérségért Egyesület székhelyeként Tóth Ágnes DK-s megyei képviselő ügyvédi irodájának egyik fióktelepe van bejegyezve. Az egyesület alelnökei pedig a Tóth Ágnessel jó kapcsolatot ápoló ex-DK-s Lőrincz László és Lukácsi Bálint.

Ha feliratkozik a Media1 Telegram-csatornájára, sosem marad le a híreinkről!

További híreket talál a Media1-en! Csatlakozhat hozzánk a Facebookon és a Twitteren, valamint feliratkozhat a hírlevelünkre is!

Borító: A tersegitenyek.hu címlapja 2022. május 23-án.
Szóljon hozzá!

A Media1 legfrissebb hírei

Kövessen minket!

Iratkozzon fel a Media1 napi hírlevelére!

Értesüljön azonnal a legfontosabb médiás hírekről!

Lájkolja Facebook oldalunkat!


Kérje ingyenesen napi hírlevelünket!

/** * andre clever */